Cégvilág

Eladatlan autóbuszok a gyárudvaron

Tavaly még fejlesztettek, idén már a termeléssel is felhagytak a buszgyártók, hasztalan várva a Volán-tender kiírását. A hazai állomány pedig lassan veterán rendszámot kaphat.

A legnagyobb, még működő, hazai piacra dolgozó buszgyártó, a Kravtex-Kühne csoport te­lephelyén 135 elkészült jármű áll.
„Abban bízunk, hogy végre meghirdetik a busztendert” – mondta Süli Csaba, a Kühne Zrt. vezérigazgatója, míg Krankovics István, a Kravtex tulajdonos-cégvezetője nemrégiben azt mondta a Világgazdaságnak: „ha belátható időn belül nem lesznek buszvásárlások, a gyártás beszüntetésére kényszerülünk, ebben az esetben cégeinknél és beszállítóinknál akár 300 ember munkahelye is megszűnhet”.
Tavaly a Volán-társaságok mindössze 99 új buszt kaptak, ebből 68 volt a Kravtex gyártmánya, ugyanakkor a 24 Volán vállalatnál közel 900 Kravtex- busz közlekedik.

A Kühne Mezőgazdasági Gép­gyár Zrt. és a Kravtex Kereskedelmi Kft. alkotta cégcsoport az elmúlt években közel 4 milliárd forint beruházással létrehozta Magyarország legnagyobb autóbuszgyártó cégcsoportját. A Kühne területén 2008-ban készült el az a 11 000 négyzetméteres autóbuszgyár, amely akár évi 500 járműegység legyártására képes. Ez a közel 1,5 milliárd forintból megvalósult beruházás szinte teljes egészében önerőből létesült.

A Kravtex tehát eladatlan buszaival várja a közbeszerzési pályázatot, az Ikarus márkanevet megszerzett Magyar Autóbuszgyártó Kft. azonban másfél éve áll. Ennek ellenére a BKV a múlt héten bejelentette: mozgáskorlátozottak számára is biztonságosan használható, alacsony padlós, kifejezetten a nagyvárosi közlekedésre tervezett Ikarus 187V csuklós szállítja az utasokat munkanapokon a 7-es, hétvégeken pedig a 109-es vonalon.

Csakhogy összesen ez az egy darab új Ikarus készült el a Műszertechnika és az Auto Rad Controlle Kft. (ARC) tulajdonában lévő Magyar Autóbuszgyártónál. De ez is két éve. Amint Liptai Árpád, az ARC ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta: miután hasztalan vártak a közbeszerzési pályázatokra, a munkásokat átcsoportosítottak a csoport más vállalataihoz, a buszgyártás természetesen áll, az egyetlen Ikarus 187V-t pedig bérbe adták a fővárosi közlekedési vállalatnak.

„Az amerikai piacra irányuló folyamatos fejlesztéseink mellett a magyar és az európai piacokra is rendelkezünk a legmodernebb igényeket kielégítő autóbuszcsaláddal. A múlt év folyamán bemutatott Sirius autóbuszaink az európai típusbizonyítvány birtokában készen állnak arra, hogy a régóta várt magyar autóbusz-beszerzési tendereken is eséllyel indulhassanak” – foglalta össze Baranyai Ferenc, a NABI Gyártó és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója.

A NABI megrendelési és foglalkoztatási gondok közt mutatta be tavaly augusztusban a magyar piacra tervezett új elővárosi-helyközi buszát. Az elődmodellt, a városi Sirius buszt 2,5 millió dolláros fejlesztés révén az amerikai piacon nagy sikert aratott NABI BRT formatervét és konstrukciós alapjait felhasználva hozták létre nyolc hónap alatt. Az alapkonstrukció lehetővé teszi, hogy városi, elővárosi-helyközi szóló vagy csuklós autóbuszt, trolibuszt, gáz- vagy akár hidrogénhajtású kivitelt is készítsenek belőle. A tavaly augusztusban bemutatott változatra 100 millió forintot meghaladó összeget fordított a társaság, hiszen a háromajtós városi kivitellel szemben a kétajtós elővárosi-helyközi busz az eltérő kerékméret miatt más alvázat is kapott.

Ha a hazai közlekedési vállalatok vásárolnának belőle, nem kellene állandóan leépítésektől tartaniuk a vállalat dolgozóinak. A NABI számításai szerint az elöregedett buszállomány fenntartása két-háromszoros költséget jelent a modern járművekkel szemben. A gyártó által végzett számítások azt mutatják, hogy 500 új, hazai autóbusz beszerzése mintegy kétezer főnek biztosít munkalehetőséget a magyar autóbusziparban, míg közvetve további ezer embernek jelent megélhetést. Emellett a magyar autóbuszok vételárának 16–18 százaléka közvetlenül megjelenik az államkasszában és egyéb bevételek formájában.

Ezért a NABI Kft. egyetért a Nemzetgazdasági Minisztérium februári megállapításaival, hogy a külföldről, központi támogatással beszerzett autóbusz még harmadával olcsóbb beszerzés esetén is többe kerül a magyar államnak, mintha az ugyanolyan paraméterű autóbuszt itthon rendelnék meg.

„Amennyiben határozat születik a magyar buszállomány cseréjéről, szívesen részt veszünk a munkában. Elsősorban futóművekkel és alvázzal, illetve azzal, hogy meg tudunk szervezni egy járműipari együttműködést. A jármű­üzletág idén egymillió euró értékben szállítja Norvégiába és Svédországba azokat a midibuszokat, amelyeket egy konzorcium vezetőjeként hoztunk létre” – mondta a Világgazdaságnak két hónapja Pintér István egy esetleges busztenderre utalva, és hozzáfűzte: „évi 500 darab az a legkisebb mennyiség, melyet érdemes legyártani”. „Ilyen járműipari együttműködésben a Kravtex-Kühne csoport is részt venne. Bár már ott tartanánk, hogy a közbeszerzés kiírását látva megkezdődne a szervezés!” – mondta lapunknak Krankovics István.

Továbbiak: vg.hu/kravtex

buszgyártás Kravtex busz Volán
Kapcsolódó cikkek