Cégvilág

Hanggal vezérelhető fényképezőgépet mutatott be a Samsung

A Samsung a berlini IFA show-n mutatta be hanggal irányítható gépét, amely az Android operációs rendszernek köszönhetően több új funkcióval rendelkezik.


A várakozásoknak megfelelően a koreai cég több új termékkel rukkolt elő a berlini technológiai vásáron – jelenti az AP. Ezek közé tartozik egy Android alapú fényképezőgép, amely a hangvezérlés mellett más, korábban csak az okostelefonokra jellemző képességgel is rendelkezik, így alkalmas a fotók rendezésére és megosztására is.

A Samsung emellett bemutatta a Galaxy Note második verzióját is, amely 5,5 hüvelykes kijelzőjével vékonyabb, de hosszabb, mint elődje.

A készülék, amely nem szerepel az Apple győzelmével véget ért pert tiltólistáján, a legújabb, Jellybean nevű Android operációs rendszerrel működik majd és négymagos processzor hajtja, a kijelzője várhatóan nagyobb, 5,5 hüvelykes lesz.

A Note első verzióját tavaly októberben mutatta be a vállalat és meglepetésre kilenc hónap alatt 10 millió darabot adott el belőle. Három hónappal ezelőtt a Galaxy S okostelefon is megújult, ami eddig szintén 10 milliós eladást hozott a vállalatnak. A koreai cég még az idén kirukkol a hajlítható kijelzőjű okostelefonokkal és hamarosan egy Windows 8-cal hajtott modell is érkezik.

 

note okostelefon Samsung fényképezőgép
Kapcsolódó cikkek