Cégvilág

Történelmi aszály - csak a rizs ment meg a globális élelmiszerhiánytól

Barack Obama törvényt hozna a farmerek megsegítésére, miután fél évszázada nem látott aszály dúl az Egyesült Államokban, és a világ többi rész részén sem rózsás a helyzet.

Az Egyesült Államok egybefüggő területének majd 60 százalékát sújtja aszály. Elemzők szerint az elmúlt hat év legalacsonyabb termése várható. Legutóbb 1956-ban végzett a szárazság hasonló mértékű pusztítást az országban. "Történelmi aszállyal van dolgunk, amely mélyen érinti a farmereket és az állattenyésztőket, számos államban" - idézi Barack Obama amerikai elnököt a Reuters. Három hónappal a választások előtt Obama a szenátust sürgeti, hogy készítse el azt az új törvényjavaslatot, amely az ötéves gazdasági segélyezést szabályozná a szektorban.

Oroszország, a világ harmadik legnagyobb búzaexportőre az USA és Ausztrália után, a SovEcon előrejelzése szerint kevesebbet búzát fog betakarítani, mint 2010-ben, pedig a termés mennyisége már akkor ötven éves mélypontra került. A búza ára 31 százalékkal nőt ebben az évben.

Indiában a monszun 18 százalékkal kevesebb csapadékot hozott az ötvenéves átlaghoz képest. Lehetséges, hogy az ország 1972 óta nem látott aszállyal néz szembe - idézi Sharad Pawar gazdasági minisztert a Bloomberg. A kormány visszavághatja a gabona exportot, hogy biztosítsa a lakosság igényeit, az Amerikai Mezőgazdasági Minisztérium (USDA) szerint, a termelés pedig 3,3 százalékot eshet.

A globális élelmiszer-import 1,24 ezer milliárd dollár lesz ebben az évben a FAO előrejelzése szerint, ez 5 százalékkal elmarad a tavalyi adattól. Ugyanis Thaiföld eközben az elmúlt öt évtized legnagyobb rizskészletét halmozta fel, a rizs ára az előrejelzések szerint 14 százalékot fog esni, tonnánként 480 dollárra. A várhatóan megnövekedő és a thai tartalék jó puffert jelent az ötéves mélyponton lévő gabonatartalék ellensúlyozására. "A rizs az egyetlen termény, amely derűre adhat okot és távol tart minket a globális élelmiszerválságtól” - mondta Abdolreza Abbasszian az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) vezető közgazdásza.

Obama rizs gabona aszály kukorica szárazság
Kapcsolódó cikkek