Cégvilág

További dollármilliókat fizethet az SAP az Oracle-nek

Az Oracle ismét fellebbezést nyújtott be az SAP ellen immár öt éve zajló szabadalmi perben, így a német szoftvergyártó további kártérítési igények elé nézhet.

Az SAP ebben a hónapban már beleegyezett abba, hogy 306 millió dollárt fizessen az Oracle-nak, úgymond azért, hogy időt és pénzt takarítson meg a pereskedés idejének csökkentésével. Az amerikai konszern azonban továbbra sem hajlandó lezárni az általa szerzői jog állítólagos megsértése miatt indított pert, hiszen a Reuters jelentése szerint ismét fellebbezést nyújtott be az ügyben.

Az SAP menedzsmentje úgy látja, hogy legrosszabb esetben újabb két évig húzódhat az eljárás, az eddigi döntések rendre az Oracle mellett szóltak. 2010-ben egy amerikai kerületi bíróság kimondta, hogy az SAP TomorrowNow nevű leányvállalata rosszhiszeműen töltött le több millió fájlt az Oracle-től, ezért a német vállalatot 1,3 milliárd dolláros bírság megfizetésére kötelezte. Ugyanakkor a múlt évben egy fellebbviteli bíróság megsemmisítette ezt a döntést és úgy határozott: az Oracle vagy elfogad egy 272 millió dolláros kártérítést vagy új tárgyalást megkezdését indítványozza.

kártérítás oracle per SAP bírság bíróság
Kapcsolódó cikkek