Autópiac - Az "üdvöskénk" is borzasztó híreket produkált
Különösen az sokkolta a gyártókat, hogy még a német piac is 11 százalékkal szűkült (pedig júliusban és augusztusban csak 4,7 illetve 5 százalék volt a csökkenés), a többi szám pedig a francia, az olasz és a spanyol gazdaság helyzetét mutatja.
Pontosabban, Spanyolországban főként az sújtotta a kereskedőket, hogy a szeptember elsején három százalékponttal 21 százalékra emelt forgalmi adó miatt a lakosság igyekezett korábban bevásárolni. Ennek eredményeként emelkedhettek az ibériai ország eladásai 3,4 százalékkal augusztusban. Az előrehozott vásárlások miatt tartott katasztrofális szeptemberi és októberi forgalomtól a spanyol autókereskedő szövetség.
A VW azonnal reagált is: az idei nyugat-európai értékesítési tervét jelentősen csökkenti. Nem is csoda, hiszen a nyolc havi csoportszintű személyautó eladásai 5,8 százalékkal 1,25 millióra csökkenek Nyugat-Európában, annak ellenére, hogy Németországban 4,1 százalékkal 792 ezer fölé nőtt a vevőknek átadott autók száma.
Amint a Handelsblatt a konszern munkástanácsának vezetőjére hivatkozva írja, legfeljebb 140 ezer darabos lehet a csökkenés, és a cég tagadja, hogy akár 250 ezerrel is csökkenteni kellene a cégcsoport értékesítési tervét. Ezt a német gazdasági lap még augusztusban prognosztizálta. A Handelsblatt szerint a VW csoport – a hozzá tartozó MAN és Scania teherautó márkákkal együtt – idén 9,4 millió jármű gyártást tervezi világszerte a korábban kalkulált 9,7 millióval szemben.
A német piacra visszatérve: a Reuters hírügynökség jelentése szerint a prémium márkák közül a BMW-Mini csoport a múlt hónapban 9,3 százalékkal növelte eladásait, míg az Audié 5,9 százalékkal, a Mercedesé pedig 11-gyel csökkent.
Nagy Britanniában viszont a hetedik egymást követő hónapban növekedett a személyautó forgalom: szeptemberben 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A több mint 359 ezer darab 109 ezerrel több, mint amennyi Németországban gazdára talált.
Az elnökválasztásra készülő Egyesült Államokban lassult a piacbővülés dinamikája, hiszen szeptemberben elkelt 1,19 millió személyautó és pickup már csak 12,8 százalékkal több a tavalyi szeptemberben eladottnál, miközben a kilenc havi 10,9 millió darab 14,5 százalékos növekedést mutat.


