BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Meggondolták magukat: mégsem marad Magyarországon Saturn

Az egy évvel ezelőtti tervekkel szemben ebben az évben nem bővült a Media Markt - Saturn hálózat, sőt, november elsejétől ez utóbbiak Media Markt néven folytatják a munkát.

Miután a Saturn áruházak beolvadnak a Media Markt áruházláncba, az eddigi 17 helyett, 21 Media Markt áruház fogadja a vásárlókat. A Media Markt Saturn Holding úgy tájékoztatta lapunkat, hogy a Saturn márkanév eltűnését az indokolja, hogy egy márkanév reklámozás olcsóbb, mint kettőé.

Mindenesetre ez újabb stratégiamódosítást jelent, hiszen februárban, amikor a győri Saturn átalakult Media Markt áruházzá, még azzal indokolta az átalakítást a holding, hogy csupán a fővárosban lesznek Saturn áruházak.

Utolsó alkalommal az elmúlt év utolsó negyedévében nyitott új, egyenként mintegy 3 ezer négyzetméteres áruházakat a Media Markt Saturn Holding: Kecskeméten Media Markt, a budapesti Arena bevásárlóközpontban pedig Saturn létesült.

Ezt megelőzően ugyanakkor szeptemberben bezárták a négy évvel ezelőtti nyitás óta végig veszteséges, 2700 négyzetméteres zalaegerszegi áruházat. A holding úgy döntött, hogy optimalizálja portfólióját és azokra az áruházakra koncentrál, amelyek sikeresebben üzemeltethetők.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.