Cégvilág

Új termékekkel jelentkezik az utolsó magyar csokigyár

Egy éven belül egymilliárd forintos beruházást hajt végre a budapesti Bonbonetti-gyárban új tulajdonosa, az ukrán Roshen csoport, hogy az utolsó nagy hazai csokoládégyár új termékekkel jelenjen meg az európai piacon.

 Első körben a Vágóhíd utcai telephelyet fogják fejleszteni, mégpedig az alapanyag gyártástól kezdve. Az új gépek telepítése tavasszal megkezdődhet  – tájékoztatott Sánta Sándor, a Bonbonetti Choco ügyvezető igazgatója. Az elmúlt fél évben megtörtént a beruházási tervek egyeztetése, és az új termékek közös fejlesztése is befejeződött.

Így az egymilliárd forintra rúgó beruházás-sorozat révén a jövő év elejétől a Bonbonetti Choco Édesipari Kft. - az egykori Budapest, még korábban Stollwerck Csokoládégyár - egy új termékszegmensben is versenybe száll. Sánta Sándor kijelentette, hogy a versenyképességet és a hatékonyságot akarják javítani a Roshen segítségével.

Az ukrán sajtó november 12-én azt írta, hogy az ukrán versenyhivatal jóváhagyta a Bonbonetti Choco Édesipari Kft. „több mint 50 százalékának” megvásárlását. Valójában a magyar cég teljes egészében az 1996-ban alapított a Roshen Confectionery Corporation tulajdonába kerül.

termék ukrán Bonbonetti beruházás
Kapcsolódó cikkek