Nem kizárt, hogy hamarosan a kínaiak további magyarországi befektetéseiről érkezik hír, miután ma bejelentették, hogy a kínai Wanhua csoport 1,6 milliárd eurós beruházásra készül itteni érdekeltségében, a Borsodchemben.

A kínaiak magyarországi érdeklődését jelzi az a májusban aláírt, egymilliárd eurós (300 milliárd forintos) megállapodás is, amely szerint a Kínai Fejlesztési Bank ilyen értékben nyújt hitelt országa cégeinek itteni beruházásaihoz. A megállapodásban rögzített, de csak részleteiben nyilvánosságra hozott projektlistán jórészt infrastruktúra beruházások szerepelnek, ám tudott, hogy a kínai tőkét világszerte, így térségünkben is érdeklik az energetikai beruházások. Éppen a Kínai Fejlesztési Bank finanszírozásával indult nemrég egy széntüzelésű erőmű építése Észak-Boszniában, kínaiak vettek meg a napokban egy óriási kanadai olajfinomítót. Aligha kerülte el a figyelmüket, hogy műszaki-gazdasági paraméterei alapján éppen a százhalombattai finomító az egyik legvonzóbb befektetési célpont Európában. Mellesleg, ha közvetlenül a finomítót ellenőrző Molnak nem is sürgős a tőkebevonás, egyik résztulajdonosának a kelet felé nyitó magyar államnak kapóra jöhet a kínaiak irányú érdeklődése. Főleg, hogy már elhangzott korábban, hogy az állam eladna a Molban lévő hányadából néhány százalékot, ha szükségét látná.

Nem lenne tehát meglepő, ha a kínaiak vennének néhány, mondjuk 3 százalékot a most nagyjából 1770 milliárd forintot érő Molból. Ha pedig egy kínai cég tulajdonrészt szerezne egy piacképes, és erős magyarországi társaságban, azzal felerősítheti a versenyhelyzetet azon külföldi (főként ázsiai) országok vállalatai között, amely országok, mint tőkebefektetőt és gazdasági partnerek megnyerésére egyébként is törekszik a magyar kormány.