Karácsonykor is háborúznak - Az Ericssonnal is hajba kapott a Samsung
Betiltatná az Egyesült Államokban egyes Ericsson készülékek értékesítését, és importját a világ vezető okostelefon-gyártója, a Samsung. A dél-koreai vállalat az amerikai Nemzetközi Kereskedelmi Bizottsághoz (ITC) nyújtott be keresetet, amelyben azzal vádolja konkurensét, hogy az hét szabadalmát is megsértette.
A két vállalat konfliktusa korántsem új keletű, sőt a Samsung mostani akciója valójába egy ellentámadás, az Ericsson ugyanis már novemberben az ICT-hez fordult a cégek vitás ügyei miatt. A viszály valójában abból ered, hogy a svéd társaság, és dél-koreai versenytársa két év alatt sem tudtak megegyezni meglévő szabadalmi megállapodásuk meghosszabbításáról.
A Samsung állítólag a licence-díjak lefaragását próbálta kiharcolni, az Ericssonnak azonban esze ágában sem volt csökkenteni az árakat. A Samsungnál mindezt úgy értékelték – legalábbis a cég hivatalos közleménye szerint – hogy a svéd gyártó elfogadhatatlan követelményeket támasztott, s ennek megfelelően megtették a szükséges lépéseket a vállalat védelme érdekében.
Szakértők szerint ugyanakkor a Samsung mostani támadása ellenére nagyobb a valószínűsége, hogy a két cég vitájában az Ericsson kerekedik felül, a svéd vállalat ugyanis az első innovátorok egyike az ágazatban, s újításait számos konkurens használja. Mindezt az is jól jelzi, hogy a társaság tavaly közel 1 milliárd dollárt keresett mintegy száz meglévő licence-megállapodásán. A Samsung helyzetét tovább rontja, hogy a dél-koreai vállalatot a közelmúltban egy hasonló esetben az Európai Unió versenyjogi bizottsága már elmeszelte.