Cégvilág

Már a negyedik a márkalistán a "kínai Google"

Az idén is az állami tulajdonban lévő cégek vezetik a legértékesebb kínai márkák rangsorát, az elmúlt évben ugyanakkor jelentős mértékben erősödtek a magántulajdonban lévő cégek - mutat rá a WPP marketingkommunikációs cég rendes éves felmérésében.

A több mint 35 ezer fogyasztó megkérdezésével készített kutatásból kiderül: a vezető kínai márka idén is a China Mobile, amelynek piaci értékét 50,6 milliárd dollárra becsli a WPP. Ugyanígy, nem történt változás 2011-hez képest a dobogósok további rangsorában sem, ezüstérmes a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank (ICBC), amely 40,4 milliárd dollárt ér a WPP szerint, bronzérmes a Kínai Építési Bank (CCB), amelynek értéke 24 milliárd dollár körül alakul.

A tíz legértékesebb márka közé túlnyomórészt idén is állami tulajdonban lévő cégek - így a Bank of China, a Mezőgazdasági Bank vagy a Sinopec olajcég - kerültek be, helyet kapott ott ugyanakkor három magántulajdonban lévő vállalat: a negyedik lett a "kínai Google", a Baidu keresőóriás, s előkelő helyet szerzett magának a szociális platformjaival milliókat vonzó Tencent, az egyik legnagyobb mikroblog-szolgáltató és a legismertebb kínai likőrként számon tartott Moutai is. A három cég becsült értékét tekintve számottevő erősödést mutat tavalyhoz képest: a Tencent 60, a másik kettő értéke 40 százalék körüli pluszt mutat.

Ágazati bontásban egyértelműen a technológiai iparág erősödése a legjelentősebb, az ezt képviselő cégek értéke egy év alatt átlagosan 35 százalékkal nőtt, miközben az ötven vezető márka értéke átlagosan 1,6 százalékkal csökkent. Az értékcsökkenésre külön kitér a tanulmány, emlékeztetve: a legnagyobb márkákra is hatással vannak a világgazdasági bizonytalanságok, azok erejét ugyanakkor a tőzsdei teljesítményük bizonyítja: az elmúlt évben több mint 11 százalékkal felülmúlták az MSCI Kína index vállalatainak teljesítményét.

A lista külön vizsgálja a külföldi országokban legjobban teljesítő kínai márkákat is. A statisztikák szerint a Lenovo például összes üzleti bevételének már 58 százalékát az országhatárokon kívülről szerzi, az Air China és a China Eastern légitársaságok bevételeik harmadát realizálják külföldön.

Bank of China Sinopec kínai márka
Kapcsolódó cikkek