Cégvilág

Globális diagnózis digitális röntgennel

Akár kontinenseken átívelő állatorvosi konzílium is percek alatt összehívható a digitális röntgenkészülék felvételeinek értékelésére - mondta el a vg.hu-nak Szilvássy Levente állatorvos, a Trivet Kft. ügyvezetője. A cég a közelmúltban Leader pályázaton nyert támogatást az eszköz megvásárlásához.

A digitális röntgen segítségével tudja megőrizni versenyképességét egy Zala megyei cég, amely lovak állatorvosi ellátásával foglalkozik, szerte a Dunántúlon és Ausztriában, valamint Szlovéniában is vannak ügyfelei. A készülékhez uniós támogatással jutott a vállalkozás.

„Pályáztunk a digitális röntgenkészülék megvásárlására, és 5 millió forintot nyertünk a Leader program keretében. Ez az összeg a vételár 60 százalékát fedezte” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Szilvássy Levente, a Zala megyei Teskándon működő Trivet Kft. ügyvezetője. Az állatorvos döntően lovakkal foglalkozik, több megyében és külföldön is. Az állandó mobilitásnak megfelel a készülék is: „a digitális röntgen autóba építhető, így a helyszínen vizsgálható vele az állat. A korábbi, hagyományos röntgennel ellentétben tehát nem kell a felvételt hazaszállítani, hosszadalmas módon előhívni, és utána értékelni. Ha tehát az első felvétel valamiért nem megfelelően sikerül, akkor az azonnal látszik, és rögtön, helyben megismételhető” – mondta el Szilvássy.

A felvétel a digitális formátum miatt azonnal elküldhető a világ bármely pontjára, így akár nemzetközi állatorvos-csoport, vagy egy külföldi vevő is azonnal értékelheti a felvételeket.

„Számos olyan lóbetegség van, amelyik nem látszik az állaton ránézésre, ezért a készülék azonnal segítheti a diagnózis felállítását. Ennek köszönhetően állapotfelmérésre is használható, amely különösen hasznos például egy értékes ló adásvétele esetén. Egyes ízületi -, valamint csontelváltozások előrevetíthetik a későbbi használat korlátozását, így a vevő reális árat alkudhat ki. Az ellenőrzés ugyanakkor az eladónak is jó, hiszen ezzel bizonyíthatja, hogy egy későbbi elváltozás az állat eladásakor még nem állt fenn” – fogalmazott Szilvássy, aki szerint a digitális röntgen mára alapkövetelménynek számít.

állatgyógyászat lovak lóbetegség állatorvoslás röntgen diagnosztika
Kapcsolódó cikkek