Zuhan az eBay a gyenge jelentésre
Az eBay Inc. nyeresége 19 százalékkal 677 millió dollárra, részvényenként 63 centre emelkedett az első negyedévben az egy évvel korábbi 570 millióról, részvényenként 55 centről. Elemzők 62 centet vártak.
A második negyedévben az eBay 61-63 cent részvényarányos nyereségre számít, szemben a 66 centes elemzői előrejelzésekkel.
Az értékesítési árbevétel az előző évihez képest 14 százalékkal 3,75 milliárd dollárra emelkedett az első negyedévben. A FactSet által megkérdezett szakértők 3,77 milliárd dollár bevételt vártak.
Az eBay közvetítésével gazdát cserélt cikkek összértéke a gépjárműveket leszámítva 18,33 milliárd dollár volt az első negyedévben, 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban.
Az eBay zuhanással kezdte a csütörtöki kereskedést a kedvezőtlen jelentésre. A cég részvényeinek árfolyam 5 százalékkal kerültek lejjebb, így 53 dollár körül jegyzik a papírt.


