Javuló eredmények a szállodaiparban
A nyári szezon biztosan javít majd a mutatókon, hiszen a Magyar Turizmus (MT) Zrt. felmérése szerint a háztartások közel 40 százaléka tervez utazást a főszezonban. Mintegy kétharmaduk belföldi nyaralást választ, főleg a budapestieknek van pénzük a pihenésre. Azok közül, akik már biztosan utaznak, csak 12 százaléka engedheti meg magának, hogy külföldön és belföldön egyaránt költsenek. „A belföldi utazások átlagos időtartama 5 éjszaka, minden harmadik ember a Balaton partjára vágyik. A háztartások 87 ezer forintot szánnak az utazásra” – fogalmazott Horváth Gergely. Az MT Zrt. vezérigazgató-helyettese hozzátette: a külföldi utazások legnépszerűbb úti célja változatlanul Horvátország maradt. A cég azt szeretné elérni, hogy 2013-ban a kereskedelmi szálláshelyeken regisztrált vendégéjszakák száma összességében 1,6 százalékkal növekedjen. A belföldi vendégéjszakák száma újra elérje a 2011-es rekordszintet, a külföldi vendégéjszakák száma pedig 3,2 százalékkal haladja meg a 2012-ben elért eredményeket a kereskedelmi szálláshelyeken. A Magyar Kongresszusi Iroda a nemzetközi konferenciák számának 2-4 százalékos növekedését várja 2013-ban, az előző évvel összehasonlításban. „Fontos, hogy az elmúlt két évben elért rekord eredményeket – melyek mind a külföldi, mind a belföldi vendégforgalomban és bevételekben meghaladták a válság előtti szintet –, és a növekedést továbbra is fenn tudjuk tartani, ezért folyamatosan kutatnunk kell az új lehetőségeket, célcsoportokat, piacokat, és marketingeszközöket” – jelentette ki Horváth Gergely turisztikai vezérigazgató-helyettes.
Jó hír, hogy márciusig 3,5 százalékkal több külföldi látogató érkezett hazánkba, mint egy évvel korábban. A turisztikai célú utak száma 11 százalékkal nőtt, a nem turisztikai célú utaké változatlan. A külföldiek összesen 18,3 millió napot töltöttek hazánkban, 7,4 százalékkal többet, mint az előző évben. Továbbra is Budapest és a nyugat-dunántúli turisztikai régiónk volt a leglátogatottabb. Mivel egyre többen fapados légitársasággal érkeznek, ezért nem meglepő, hogy 226 milliárd forintot – 1,4 százalékkal kevesebbet – költöttek hazánkban, mint tavaly ilyenkor.
A KSH adatai szerint 2013 I. negyedévében a hazai szállodákban összesen 2972 ezer vendégéjszakát töltöttek el a vendégek, ami 7,6 százalékkal több múlt évinél. A szállodák átlagos kihasználtsága az idei év első három hónapjában 38,4 százalék volt, ami kicsivel magasabb a bázisnál. A magyarországi szállodák teljesítménye Közép – Kelet Európában – a vizsgált 5 ország között továbbra is a leggyengébb volt. Feltűnő, hogy a bár a vendégéjszakák száma a budapesti szállodákban az év első három hónapjában az országos növekedés mértékét meghaladta, s az átlagos szobafoglaltság is nagyobb mértékben nőtt annál, ennek ellenére a fővárosi hotelek bruttó átlag szobaára alacsonyabb a bázisnál.
Budapesten tovább folytatódott a Malév 2012 februári csődje következtében kialakult tendencia, ami a vendégösszetételben bekövetkezett változás – a szabadidős, kevesebbet költő turisták részarányának növekedése – következtében az alacsonyabb kategóriájú szállodák iránti kereslet erősödésével, a felső kategóriás szállodák iránti kereslet csökkenésével jár. „2012-ben valóban javulás volt 2011-hez képest, de még mindig a 2007-es számok alatt vagyunk. Jó az irány, de az olcsóbb felé halad az út” – mondta lapunknak Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára.


