Konszolidáció Európában?
A közelmúlt legnagyobb meglepetését a spanyol Telefónica okozta, amely bejelentette, hogy 8,1 milliárd eurót fizet a negyedik legnagyobb német mobilcégért, az E-Plus-ért. A tranzakció több szempontból is érdekes. A spanyol társaság eddig is magáénak tudhatta a harmadik legnagyobb németországi mobilszolgáltatót, a mostani akvizíciónak köszönhetően pedig összesen 43 milliós ügyfélbázisra tesz szert. Vagyis a német mobilpiac legnagyobb szereplője lesz, hiszen a Deutsche Telekom 37, a Vodafone 32,4 millió ügyféllel rendelkezik. A Telefónica döntése azért is tűnhet meglepőnek mivel a vállalat 51 milliárd eurós adósságot halmozott fel, és éppen a közelmúltban vált meg írországi érdekeltségétől az O2-től, amelyet 850 millió euróért adott el a hong kongi központú Hutchison Whampoa-nak. Az újabb pénzköltés tehát egyrészt felelőtlenségnek tűnhet, azonban érdemes megemlíteni, hogy a német piac még mindig az egyik legígéretesebb terület az európai távközlési szektorban, hosszútávon stabil bevételt és nyereséget ígér. Természetesen ahhoz, hogy a német mobilpiac élére ugorjon a spanyol cég még a versenyhatósági jóváhagyásra is szükség van, és a döntéselemzők szerint az európai telekommunikációs szektor jövőbeni átalakulását is meghatározhatja. „Túl sok szereplő van Európában, a konszolidációnak meg kell történnie” – hangsúlyozta José Maria Alvarez-Pallete, a Telefónica vezérigazgatója és véleményével korántsincs egyedül.
Az ágazat több vezetője is úgy gondolja, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben, a kiélezett árversenyben célszerű lenne a piaci szereplők számának csökkentése. Ráadásul a hatalmas beruházások - a 4G-s és az optikai hálózat kiépítése – igénye is az erők egyesítése felé mozgatja a piacot.
Az Európai Unión belül 40 jelentősebb cégcsoport összesen több mint 100 mobil és vezetékes szolgáltatót működtet. Összehasonlításként: az Egyesült Államokban mindössze négy nagy mobilcég van.
Aktív szereplők
Az olasz mobilpiacot formálná át a Hutchison Whampoa, a 3 Italia nevű céget birtokló hong kongi társaság korábban a Telecom Italia-val egyeztetett egy esetleges összefogásról, a megbeszélések kudarcát követően a legújabb hírek szerint a Wind nevű olasz mobiltársaságot szereznék meg. A vezetékes szegmensben a kábelszolgáltatók váltak kiemelt célponttá. A Vodafone 7,7 milliárd eurós ajánlatot tett a Kabel Deutschlandra, amely iránt a Liberty Global is érdeklődik. Az amerikai vállalat, amely 12 európai országban van jelen eddig is aktív volt, az egyesült királyságbeli kábel- és internetszolgáltatót, a Virgin Media-t 16 milliárd dollárért vette meg.


