Cégvilág

Neelie Kroes: A startupok fontosak lettek Európának

Itt kell tartanunk a startupokat, mert a munkájuk, tudásuk mindannyiunk javára válhat, nagy hatással lehetnek a gazdaságra, nemcsak tagállami,de európai szinten is. Neelie Kroes, az Európai Bizottság digitális politikáért felelős alelnöke a Startup Európa kezdeményezésről nyilatkozott lapunknak.

- Szándékában áll az Európai Bizottságnak, hogy jobban kihasználja a kontinensen meglévő startup kapacitást?
- Magától értetődő, hogy az Európai Bizottság él ezzel a lehetőséggel. Ezt szolgálja a Startup Európa, a közösség digitális napirendjének egyik kezdeményezése, amelyet ICT és webes vállalkozások elindításának és fellendítésének ösztönzése érdekében indítottunk el. A Startup Európa fő célja, hogy megfelelő környezetet alakítson ki ezeknek a vállalkozásoknak az EU-ban, és azt várjuk, hogy növelik a munkahelyek számát Európában. A program keretében már több akciót kezdeményeztünk. Ezek közé tartozik a Startup Európa Akcelerátorainak Közgyűlése, amely erősíteni fogja a már létező akcelerátor programok eltökéltségét Európában, vagy a Startup Európa Befektetői Fórum, amely megnöveli a kockázati tőke kompetenciáját a tech startupok esetében.

- Mi a véleménye a Startup Európa Manifesztumról és mit szeretnének elérni a segítségével?
- Kiváló gondolatok kaptak helyet ebben a dokumentumban, hálás vagyok azoknak a férfiaknak és nőknek, akik közreműködtek a létrehozásában. Azt remélem, hogy az EU vezetői is felfigyelnek rá és elkezdik alkalmazni ezeket az elgondolásokat a saját országukban. A manifesztum 22 akcióból áll, amelyek együttesen a legjobb esélyt biztosítják az európai vállalkozásoknak a sikerre. Arra hívtuk fel a vállalkozásokat, befektetőket, tanácsadókat és más érintetteket az egész kontinensen, hogy kapcsolódjanak be ebbe a dialógusba, mondják el véleményüket a manifesztumról, így járuljanak hozzá az EU egyedálló digitális növekedési tervének elfogadásához.

- Hogyan kívánják ösztönözni a startup vállalkozásokat 2014-től? Lesz számukra valamilyen speciális program vagy támogatás?
- Ami a startupok ösztönzését illeti 2014-től, megpróbálunk olyan új innovatív szolgáltatásokat biztosítani, amelyek segítik a webes vállalkozókat az előrehaladásban, támogatják egy dinamikus európai ökoszisztéma kialakulását és a Startup Európa EU kezdeményezés alkalmazását. A Future Internet Public-Private Partnership program keretében például 100 millió eurós keret áll rendelkezésre, s ennek legalább 80 százalékát az innovatív közreműködőknek – kis- és középvállalkozásoknak, webes vállalkozóknak, ICT fejlesztőknek - kell adni nyílt pályázati felhívásokon keresztül. A különböző kiírásokkal egyre magasabb szintre juthatnak a vállalkozások az innovatív technológiákban. Egy-egy vállalkozás 50-150 ezer eurót kaphat. Emellett novemberben egy másik webes vállalkozáshoz kapcsolódó pályázati felhívás is meghirdetésre kerül, 10 millió eurós kerettel.

- Milyen szerepet szánnak a startup közösségnek az Európai Unióban?
- Már nem kétséges, hogy a high-tech és digitális technológiák kikényszerítik a hagyományos iparágak újragondolását. A startupok száma évről évre egyre több, és azt látjuk, hogy az ökoszisztéma is gyorsan növekszik. Hogy milyen óriási tempóról van szó, arra egy példa: a finn mobil játékfejlesztő Supercell három éve a nulláról indult és mára 3 milliárd dollárra nőtt a forgalma. Azt is látjuk, hogy egymás után jönnek létre a startup központok. A legerősebbek London, Berlin és Párizs. S nyomukban ott van néhány másik igen pezsgő főváros: Barcelona, Tallinn, Helsinki, Moszkva, Stockholm vagy Amszterdam. A startupok fontosak lettek Európa számára. Elegendő csak a fiatalok körében tapasztalható magas munkanélküliségre utalni. Munkát adnak számukra, akikből olyan kiváló szakemberek lesznek, hogy nagy hatással lehetnek a gazdaságra, nemcsak tagállami, de európai szinten is. Fontos, hogy itt maradjanak Európában, mert a startupjuk egyszer sikeres lehet, és ez mindannyiunk javára válhat.

Kroes start-up
Kapcsolódó cikkek