A fénybe vezető alagút

Gyakran olvasunk olyan emberekről, akik rövid ideig a halál kapujában álltak, majd visszahozták őket az életbe.

Ők többnyire egy vakítóan fehér fényről számolnak be, amely felé egy alagúton keresztül közeledtek. Vagy arról mesélnek, ahogy lepergett előttük addigi életük.

De vajon ezek az élmények a világon mindenütt ebben a formában fordulnak elő?

Nem. Az ilyen látomások valójában csak egy adott kultúrkörön belül hasonlítanak egymásra – írja az irodalomkutató Laura Wittman, az amerikai Stanford Egyetem munkatársa. Indiában például az érintettek arról számolnak be, hogy valaki felolvasta az életüket egy könyvből, miközben hindu istenségek sokasága vette körbe őket.

A halál közeli élmények képei azonban még a nyugati kultúrkörben sem mindig ugyanazok: fényalagútról az 1950-es évek óta számolnak be gyakrabban, míg korábban, például 1892- ben Albert Heim, a halál közeli élmények kutatásának egyik elindítója teljesen más látomásról tudósított: előtte a halál küszöbén temetési szertartások képei jelentek meg. Az 1960-as és 1970-es évek New Age mozgalma „más dimenziókról” és „testauráról” szóló látomásokat hozott magával.

Nemcsak nyugaton, hanem az egész világon elterjedt viszont a sötét = halál, illetve világos = (új) élet asszociáció. És szinte az összes halál közeli élményt elképesztően nagy jelentőségű eseményként írják le az érintettek, olyannyira jelentősnek, hogy alig tudják szavakba foglalni az őket elöntő érzéseket.