BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egyszerű üzenetek kellenek a fogyasztóknak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az elmúlt 5-6 évben hatalmas változás történt a médiában és a társadalomban – mondta Barna Tamás, a Republic Group ügyvezető igazgatója. Átalakult a fogyasztók gondolkodása, megváltoztatták költéseiket és módosult a szabályozás is.

„Valami megmozdult az elmúlt fél évben, kicsit növekedett a fogyasztói bizalom, a kiskereskedelem, de ami a legfontosabb, hogy ami a válság előtt volt, az nem fog visszatérni” – hangsúlyozta Barna Tamás. Sokkal óvatosabbak lettek a fogyasztók, és akik most átélték a világgazdasági válságot, azok kevesebb hitelt vesznek fel. Barna Tamás kiemelte, hogy amennyi információ az 1600-as években elért egy embert egész élete alatt, az ma benne van egy napilapban. Úgy vélte, hogy egyszerű üzenetek kellenek a fogyasztóknak, és példaként azt a plakátot, amin Orbán Viktor képe, egy nemzeti színű zászló, valamint az áll, hogy „Magyarország miniszterelnöke”.

Az üzenetet három fontos tényező mentén lehet átvinni. Az egyik az empátia, hogy a cégek megértsék a fogyasztók élethelyzetét, és megtudják, milyen problémákkal néznek szembe. A másik, hogy meg tudjuk-e érteni a lényegét a terméknek. „A fogyasztó azt szeretné, hogy jó legyen a termék” – ha egy fogyasztó kazánt vesz, akkor nem sok-sok funkciót szeretne, hanem azt, hogy „például 21 fok legyen a lakásban”. Mindezt a lehető legérthetőbben kell elmagyarázni, nem szabad bonyolítani a kommunikációt.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.