Dzsingisz kán örökösei

Itt találkozhatunk olyan emberekkel, akik azt mondják: a világ hallani fog rólunk. Talán megvesszük Kínát is. Itt azért még nem tartunk, az ázsiai ország gazdag nyersanyagkészletei dacára.

Ez mindenféleképpen egyfajta rajtaütés a részünkről, Enkhszajkhan urat – akiről még nem is tudjuk, hogy kicsoda – egyszerűen megszólítani, amint ezen a lágy fényű szombat estén véletlenül megpillantjuk kiszállni Mercedes terepjárójából a háza előtt. „Jó napot – köszöntjük udvariasan –, éppen át akarunk utazni Mongólián, és reméljük, hogy megtudunk egy s mást az ön országáról, amely momentán nyilvánvalóan gyorsan változik. És akkor megpillantjuk ezt a lenyűgöző otthont, és biztosak vagyunk abban, hogy itt érdekes emberek élnek.” Nagyon szeretnénk – fűzzük hozzá – „egy kicsit beszélgetni”, és titokban reméljük, hogy Enkhszajkhan úr beinvitál minket.

Valóban, a negyvenes évei közepén járó, tréningnadrágot és szabadidőinget viselő háziúr egy pillanatig sem habozik. „Persze – kiáltja –, csak tessék befáradni”, és ugyanazzal a levegővétellel Enkhszajkhan úr felvilágosít minket a mongol vendégszeretet törvényeiről.

Beszél az ország végtelen messzeségeiről, ahol a lakosság közel fele még mindig nomádként él. Az emberekről, akiknek a sorsa mindig nehéz volt fagyban és hőségben, hegyen és sivatagon való vándorlásaik során. És arról, hogy ezért egy mongol egy idegentől soha nem tagadná meg a belépést a jurtájába. És ekkor Enkhszajkhan úr ünnepélyessé válik, mert ezek a szabályok – mondja – ránk is vonatkoznak. Nem kevesebbet ígér, mint hogy elmondja a „tényleges valóságot” Mongóliáról, „tehát, jól figyeljenek!”

„A tényleges valóságot?!” – kiáltjuk elragadtatva, ez meghaladja legszebb álmainkat, mialatt Enkhszajkhan úr a maga részéről hangsúlyozza, hogy öröm számára megosztani velünk a felismeréseit. Gyanítjuk, hogy nagy dologról lesz szó. De itt most helyénvaló először elmondani, hol is vagyunk pontosan.

Még ha a régi nomád vendégszeretetet megfáradt vándorként élvezzük is, be kell vallanunk, hogy most még csak néhány kilométert tettünk meg Ulánbátorból ide, a levegős-zöld völgybe a város határán.

Enkhszajkhan úr lakhelye sem jurta, hanem mohazöld színben pompázó egyfajta fantáziavár. Tornyokkal, oszlopokkal, cikornyákkal, egyike a legpazarabb építményeknek ezen az architektonikai extravaganciában nem szűkölködő környéken. Mert idekint, a havasi gyopárokkal és tárnicsokkal teli, közel 1500 méter magasságban fekvő réten épült villákban azok találtak menedékre, akik pénzre és igazán különleges ízlésre tettek szert, és Enkhszajkhan úr meghívásának eleget téve csakhamar tonnányi súlyú kárpitozott bútorokkal, aranybarna bársonyfüggönyökkel és arany armatúrákkal hivalkodó enteriőrben találjuk magunkat.

Pénzember van itt elég a völgyben – már szűkében vannak a villaépítésre alkalmas telkeknek. Végtére is Mongólia a világ egyik leggyorsabban növekvő népgazdasága. 17,5 százalékos bővülés 2011-ben, 12,3 százalék 2012-ben.

A mongol sztyeppe alatt rejtőző gazdagság

A gazdaságot hagyományosan az állattenyésztés határozza meg. A földművelés a sovány talajon csak korlátozottan lehetséges. Csak 15 éve vált a bányászat gazdasági tényezővé. Mongólia a világ első tíz nyersanyagokban leggazdagabb országa közé számít. Csupán öt év leforgása alatt a kormány adatai szerint a világ ötödik legnagyobb kokszexportőre lett. Nemrégiben ausztrál geológusok pedig olyan olajmezőre találtak, amelynek tartalékai Kataréhoz hasonlíthatók. Viszont az utak mellett hiány mutatkozik technológiában, mérnökökben, jogászokban és marketinges szakemberekben is, akik tehetnének a nagyobb gazdasági siker érdekében. A kormányzat reformokat vezet be az oktatási rendszerben.