„Próbáltuk azokat a technológiákat megismerni és lekoppintani, amelyeket a nyugat-európai cégek használtak a vízkezelésben és ezeket behozni a magyar piacra. Most már saját technológiákat és eljárásokat fejlesztünk” – mondta Boross Krisztina a Hidrofilt Kft. Az MBH Bank közreműködésével megvalósuló, szombatonként megjelenő műsorunkban olyan magyar vállalkozókat mutatunk be, akik mögött több évtizedes sikeres pályafutás van, és egy-egy terület meghatározó szereplői.
A Hidrofilt Kft. kezdeteiről is beszélt Boross Krisztina. Amikor cég 1990-ben elindult, egy focicsapatnyi fiatalember azon aggódott, hogy meg fog szűnni a munkahelye, amihez viszont értenek, hogy miképp lehet egészséges ivóvizet előállítani.
Az alapítók szerinte valójában kényszervállalkozók voltak, aki az első időszakban Trabanttal és vonattal vitték a berendezéseket az ország különböző részeibe.
Ebből nőtet ki magát a cég, amely ma már közel 200 főt alkalmaz Magyarországon és a világ számtalan országban megfordult saját fejlesztésű vízkezelési megoldásaival. Az alapítás óta 40 országba exportált, termékeik eljutottak Srí Lankára, Kazahsztánba vagy az Emirátusokba is.
Azt kell, hogy mondjam, az arab országokban nagyon-nagyon nyitottak, sokkal több női vezetővel találkozom, mint a nyugat-európai régióban
– árulta el Boross Krisztina, aki a műsorban beszélt arról is, hogy milyen nőként tárgyalnia egy olyan szakmában, ahol döntően férfiak vannak.
Vallja, hogy a cégvezetés során nem elegendő a jó menedzseri képesség, legalább annyira fontos számára a korrektség a partnerek iránt vagy a környezetvédelem és a körforgásos szemlélet iránti elhivatottság. „A génjeinkbe kell, hogy beivódjon, és ez nem csak egy hangzatos szlogen, amit sajnos elcsépeltek”, fogalmazott a vegyész végzettségű szakember.
A Hidrofilt Kft. ügyvezetője beszámolt róla, hogy éppen Egyiptomban dolgoznak, ahol a Nílus vizét tisztítják meg egy olajfinomító számára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.