Cégvilág

NFM: több gázt kell spájzolni

Július 1-jétől nagyobb lesz a hazai biztonsági gázkészlet, amely a folyó gázévben 615 millió köbméter, a következőben pedig 915 millió köbméter lesz a pénteken megjelent rendelet szerint. Eddig Szőregen volt a vésztartalék, ezentúl Hajdúszoboszlón lesz.

A júliusban induló gázévben a mostaninál közel 50 százalékkal lesz nagyobb az ország biztonsági gázkészlete a Magyar Közlönyben megjelent NFM rendelet alapján.

Jelenleg 615 millió köbméter mobil földgázt kell tartalékolni vészhelyzet esetére, július 1-jétől viszont 915 millió köbmétert kell. Naponta legalább 342 MJ-nyi földgázt kell tudni kivenni (kitárolási kapacitás) és 684 millió MJ-nyit kell tudni betárolni (betárolási kapacitás). A kivett gázt a hajdúszoboszlói tárolóba kell majd visszapótolni.

A napokban a Világgazdaság megkérdezte az NFM-et, hogy az orosz-ukrán feszültség miatt nem merült-e fel a biztonsági készlet megnövelése. Egyértelmű igen, vagy nem váalszt nem kaptunk, csak azt hangsúlyozták lapunknak, hogy a jelenlegi szerződések garantálják az ország biztonságos gázellátását. (Igaz, a kérdést éppen azért tettük fel, mert megeshet, hogy valamely okból nem teljesíthetők az említett gázimport szerződések.)

Az ország biztonsági gáztároló kapacitása hivatalosan Szőregen van, ahol vannak kereskedelmi célra is kapacitások is. Működnek az országban ezen felül eddig kizárólag kereskedelmi tartalékolásra használt gáztárolók is, ezek egyike a fenti, hajdúszobolszóli. Mivel azonban ma már az összes tároló az MVM-hez tartozik, nincs értelme ragaszkodni a korábban meghatározott tárolási helyhez, annál célravezetőbb lehet a tárolóportfólión belüli optimalizálás, vagy az ország más, a gázbiztonsághoz köthető érdekének az érvényre juttatása. Vélhetőleg ez áll amögött, hogy a hajdúszoboszlói létesítménybe kell visszapótolni a földgázt, ez azonban a Világgazdaság Online feltételezése, a rendeletben erre vonatkozó utalás nem olvasható.

Világgazdaság Online-->

biztonsági gázkészlet
Kapcsolódó cikkek