Cégvilág

Több magyar élelmiszert akarnak eladni

A belföldi élelmiszerfogyasztást alapvetően hazai termékekkel kell kielégíteni - mondta Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerdán Budapesten újságírók előtt.

A NAK elnöke az Óbudai Kolosy téri termelői piac átadásán beszélt minderről. Kitért arra: az szintén támogatja azt a kezdeményezést, hogy az országok belső piacait belső termelésből kell ellátni.

Ezt támasztja alá, hogy a Közös Agrárpolitikán belül az unióban indult egy tematikus alprogram, amely a rövid ellátási lánc alkalmazását hivatott elősegíteni. Ez azt jelenti, hogy minél kevesebb szereplőn keresztül jusson el az áru, az élelmiszer a fogyasztókhoz - mondta.

Hozzátette: a NAK is támogatja, hogy a rövid ellátási láncot országon belül minél szélesebb körben alkalmazzák. Így biztosítva minőségi élelmiszert fogyasztóknak és biztos megélhetést a termelőknek. Ezért is vesz részt és támogatja a NAK termelői piacok létrehozását - közölte Győrffy Balázs.

élelmiszer hazai
Kapcsolódó cikkek