Az utolsó helyen végeztek a magyar szállodák a szobaárakban
Az egyes kontinensek, kiemelt régiók szállodai teljesítményét vizsgálva a szövetség szerint megállapítható, hogy szobafoglaltság terén a három legjobb eredményt Közel-Kelet, Ausztrália és Délkelet-Ázsia érték el 69 százalék feletti telítettséggel. Európában a londoni, a párizsi és az amszterdami hotelekben volt a legkevesebb üres szoba. „Az egyes szállodai kategóriák között a legnagyobb javulás az ötcsillagos kategóriában mutatkozott, ahol a 2014 első négy hónapjában az átlagos foglaltság 3,9 százalékkal, a bruttó átlag szobaár pedig 7,9 százalékkal múlja felül a bázist” – írta az MSZÉSZ. Hozzáteszik: a szállodák áprilisi eredményei lényegesen meghaladták az év első három hónapjában elértet. Ez részben azzal magyarázható, hogy idén áprilisban voltak a húsvéti ünnepek, melyek a szállodai üzletmenetben jelentős súllyal bírnak.
A hazai szállodáknak még mindig csak mintegy a fele használhatja legálisan a csillagait. Legutóbb újabb 7 szálloda minősítéséről döntöttek, ezzel 374-re emelkedett a csillagok használatára jogosult magyar hotelek száma. Az ágazat évek óta arra panaszkodik, hogy a viszonylag kicsi magyar piachoz képest folyamatosan bővül a szállodai kapacitás. Ez a trend megtörni látszik, ugyanis 2014 első négy hónapjában a magyarországi szállodai kapacitás, a szobák száma – 54 184 – országos szinten 0,4 százalékkal kisebb volt a múlt évhez képest. Főleg a budapesti 3,3 százalékos csökkenés segíthet sokat a szállodaipar jövedelmezőségén.
Szintén régóta vágyott állapot, hogy a fejlesztési pénzeket ne új szállodák építésére, hanem a meglévők modernizálására fordítsák. A következő négy évben összesen például mintegy 400 millió forint értékű fejlesztésekre készül a legnagyobb kapacitású zalakarosi szálloda, amely a fürdőváros vendégéjszakáinak negyedét biztosítja. A csaknem 900 ágyas Hotel Karos Spa 2007-ben érte el a legnagyobb forgalmat, 132 ezer vendégéjszakával. A válság miatt ezután csökkent a kihasználtság, de tavaly már meghaladták a 2006-os, 124 ezer vendégéjszakás eredményüket. A nettó árbevételük megközelítette a 1,5 milliárd forintot, amely csaknem eléri a válság előtti, 2007-es csúcsév forgalmi adatát. A magas hitelállomány mellett üzemi eredményük tavaly a forgalom 22 százalékát tette ki. „Kezdetben 196 alkalmazottat foglalkoztattunk, de a gazdasági válság miatt a dolgozói létszám mára 115-re csökkent” – fogalmazott Üsztöke Botond vezérigazgató.


