Cégvilág

Pénzt oszt az Artisjus az üres cd-k árából

Idén a feloszthatónál 25 százalékkal kevesebb pénzt kapnak a zeneszerzők és szövegírók, mivel a magánmásolásokért a művészeket megillető jövedelmek negyedét egy tavaly év végi kormányzati döntést követően átterelik a Nemzeti Kulturális Alapba. 8064 magyar dalszerző és jogutód kap hétfőn fizetést az Artisjustól a magánmásolásokért 2013-ban beszedett 1,15 milliárdnyi üres hordozó jogdíjakból.

Ez az első olyan jogdíjkifizetés, amelynél minden egyes szerzőnek járó ilyen jogdíj 25 százaléka a Nemzeti Kulturális Alaphoz került. Az így megkapott összeget az NKA a szerzői jogi törvény rendelkezései szerint a jogosultak érdekében kell felhasználja, tervek szerint ez az összeg lesz a forrása többek között a Cseh Tamás Program néven bejelentett zenei támogatási rendszernek.

Az Artisjus a zeneszerzői, szövegírói, írói jogdíjrészeket fizeti ki hétfőn. Az Artisjus által beszedett üres hordozó díjak összege az előző évhez képest nőtt, így a 25 százalékos elvonás ellenére a felosztási alap mindössze 3 százalékkal kisebb a tavalyinál, mintegy 1,15 milliárd forint.

Az üres hanghordozó díjak 48 százalékát rádiós sugárzási adatok alapján (38 százalék zene, 10 százalék irodalom), 47 százalékát hangfelvétel-jogosítási adatok alapján (ha a műnek más nyilvános elhangzása is volt), 5 százalékát legális online letöltési adatok alapján osztotta fel a szerzői egyesület. Az üres képhordozó díjak felét a televíziók zenei műsora alapján, másik felét pedig a televíziókban vetített filmek alapján osztották fel.

CD zene Artisjus
Kapcsolódó cikkek