BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ukrajna: az orosz hadsereg légvédelmi gyakorlatot tart

Sz-300-as légvédelmi rakétarendszerek harckészültségbe helyezését és bevetését is gyakorolják az Oroszországhoz tartozó kalinyingrádi enklávéban zajló hadgyakorlaton - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.

A tárca a hét elején jelentette be, hogy hadgyakorlatokat tartanak a Lengyelország és Litvánia között fekvő Kalinyingrádi területen, amelynek területe szárazföldön nem kapcsolódik Oroszországhoz. Moszkva azzal érvelt, hogy az orosz hadmozdulatok "hasonlóak" lesznek, mint azok, amelyeke a NATO kezdett a balti országokban, az orosz határ közelében.

A manőverekre "egy időben" kerül sor a "Baltops" multilaterális haditengerészeti gyakorlattal és a Kardcsapás elnevezésű szárazföldi művelettel. A NATO ezeket 2010 óta minden évben megtartja a balti államokban.

Oroszországot eredetileg meghívták a NATO-hadgyakorlatokra, de miután Moszkva márciusban elcsatolta Ukrajnától a Krím félszigetet, az atlanti szövetség felfüggesztette Oroszországgal a katonai együttműködést. A Kalinyingrád körzetében zajló orosz hadgyakorlaton a lég- és űrvédelmi csapatok egységeinek a parancsot követő öt percen belül harckészültségbe kell helyezniük a légvédelmi komplexumokat. A katonáknak ezekkel az Sz-300-as rakétarendszerekkel különböző magasságokban észlelt célpontokat kell megsemmisíteniük, s a hangsúly alapvetően a kis magasságú célpontok felderítésén lesz - tájékoztattak az orosz védelmi tárcánál.

Az SZ-300-asok alkalmasak ballisztikus rakéták, de nagyon alacsonyan repülő célok elfogására is. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint az orosz katonai műveletek biztonságát 24 különböző hadihajó, Szu-27-es vadászgépek, Szu-34-es nehéz vadászbombázók, Szu-24MR felderítő repülők, Mi-24-es harci helikopterek biztosítják.

A gyakorlatban, amelyet egy A-50-es légtérellenőrző repülőgépről irányítanak, Tu-22M3-as nagy hatótávolságú hadászati bombázó repülőgépek is feladatot teljesítenek majd. Az orosz hadgyakorlat résztvevőinek száma Moszkva szerint a párhuzamos NATO-műveletekbe bevont erők létszámának felel meg

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.