Miért fut a partra a hullám?

Látott már olyat, hogy nyaralása színhelyének sekély strandját egyszerűen elkerülik a hullámok? Vagy hogy a hullámok taraja merőleges lenne a partra? Aligha. De miért futnak a hullámok mindig a partra?

A szél miatt – feltételezik sokan. A szélnek – az árapály és az olyan események, mint a tengeri rengés mellett – kétségtelenül döntő szerepe van a hullámok kialakulásában és azok haladásában. A szél átadja energiáját a tengernek, a vízrészecskék pedig a forgási energiájukat szinte veszteség nélkül közlik a szomszédos részecskével – a hullámok nem vizet szállítanak, hanem tiszta energiát. A vízmolekulák maguk egy helyben maradnak, és csak körözve mozognak fel és le – ezt mindenki megérti, aki figyelt már meg szélcsendben úszó labdát: a hullámok elhaladnak alatta, a labda alig mozdul el a helyéről.

Amikor a hullám a parthoz közeledik, olyan jelenség jön létre, amelyet a fizikusok (hullám)refrakciónak neveznek. Sekély vízben – tehát a part közelében – ugyanis a hullámok erősebben fékeződnek, mint nagyobb mélységben. Ebből következően az elhaladó hullám part közeli része lassabban mozog, mint a parttól távoli. Ezért a parttól távoli sáv megelőzi a part közelit, aminek hatására a hullám gyorsabb része a lassabb körül fordul, míg végül az egész hullámfront a strand felé veszi az irányt, ahelyett, hogy keresztben elhúzna előtte.

E színjáték drámaisága egyrészt a begördülő hullám nagyságától, sebességétől és energiájától, másrészt pedig a part morfológiájától függ. Ha nagy sebességű hullámok találkoznak a meredeken emelkedő tengerfenékkel, akkor keletkeznek a leglátványosabb hullámok.