BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Berobbant az üzemanyagpiac

A gazdaság erősödését jelzi, hogy az év első kilenc hónapjában 7,6 százalékkal több gázolaj fogyott, mint az egy évvel azelőtti azonos időszakban. Ötödével nőtt a prémium üzemanyagok iránti kereslet, és csak nem akar kikopni a piacról a 98-as benzin sem.

Az év első kilenc hónapjában tovább nőtt a hazai üzemanyag-fogyasztás, mégpedig minden termék esetében, derül ki a Magyar Ásványolaj Szövetségtől (MÁSZ) kapott összesítésből. A teljes értékesítés 2,17 millió liter volt, ami 5,4 százalékos bővülést takar. A számok még kedvezőbbek a nyilvánosságra nem hozott részadatok fényében. „Az idén egyetlen olyan hónap sem volt, amikor akár egyetlen üzemanyag-féleségből is csökkent volna a felhasználás, és növekedést mutatnak a külön-külön nem közzétett negyedéves számok is” – válaszolt a Világgazdaságnak Wilde György, a MÁSZ főtitkára. A szakember emlékeztetett arra, hogy egy hosszan tartó mélyrepülést követően kezdett növekedni a fogyasztás a múlt év második felében. A bővülés első hat hónapjának adatai éppen az alacsony bázis miatt még nemigen utalhattak a piac élénkülésére, csak arra, hogy túl vagyunk a mélyponton. Wilde György azonban az idei forgalomjavulást egyértelműen a gazdasági növekedésnek tudja be. Elsősorban ugyanis a gázolaj értékesítése nőtt – 7,6 százalékkal 1,26 milliárd literre –, vagyis a fuvarozók vásároltak jóval több üzemanyagot, miközben jellemzően dízeles autókból állnak a vállalati flották is. A benzineladások szerényebb – 2,6 százalékos – emelkedése viszont nem elég ahhoz, hogy abból arra következtessünk, a lakosság vásárlóereje is növekedett az idén.

A harmadik negyedéves értékesítési adatok egyik érdekessége a 98-as oktánszámú benzineladások 5,4 százalékos bővülése. A 98-as minőség elvben évek óta visszaszorulóban van, a vizsgált három negyedévben együtt ötmillió liter sem fogyott belőle. Egyes töltőállomásokon már meg is szüntették az értékesítését, több helyen viszont nem, mert van egy vásárlóréteg, amely makacsul ragaszkodik hozzá.

A másik érdekesség a prémium benzinek és a prémium gázolajok diadalmenete. Az előbbiből 21,2 százalékkal, az utóbbiból 22,6 százalékkal kelt el több, mint 2013 azonos időszakában. (Ez mennyiségben 25,6 millió, illetve 58,7 millió litert jelent.) A növekedés – az értékesítési stratégiák javulásán túl – annak a vásárlói rétegnek az erősödését is mutatja, amely mindenből megveheti, amit a legjobbnak gondol.

A MÁSZ átal közzétett adatok a hazai piac mintegy 80 százalékáról adnak képet, mert a nagy, márka nélküli, úgynevezett fehér kutak nem tagjai a szervezetnek.

Az ár kevesebbet számít

A lakossági benzinvásárlásoknál az ár csak kevéssé befolyásolja a keresletet. A benzin ugyanis jórészét árrugalmatlan termék: akinek autóznia kell, az kénytelen kifizetni a drága üzemanyagot is, viszont csak azért nem autózunk többet, mert olcsóbban tehetjük azt meg. Az a réteg pedig, amelyik kényszerből autóról tömegközlekedésre válthat, ezt már régen megtette. A MEKH adatai szerint jelenleg egy liter benzinért 7 forinttal többet kell fizetni, mint egy éve, de 16 forinttal kevesebbet, mint két éve. A dízel ára a 2013-asnál 7 forinttal, a 2012-esnél 17-tel alacsonyabb.


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.