Hiányzik a kormányrendelet a múlt héten kiírt EU-pályázatok mögül
Mint arról beszámoltunk a kormány a múlt héten – az előzetes bejelentéseknek megfelelően – kiírta az első olyan uniós pályázatokat, amelyek már a 2014-20-as ciklus forrásaiból finanszíroznak. Pontosabban: finanszíroznának. A kabinet ugyanis egyelőre saját kockázatra írta ki a tendereket, hiszen az Európai Bizottság még nem bólintott rá az egyes operatív programokra (csak a keretrendszert fogadták el).
Így elméletileg gond is lehetne a mostani kiírásokból: ha a pályázatok végül nem lesznek összeegyeztethetőek a Brüsszelben jóváhagyandó végleges tervekkel, akkor a magyar költségvetésből kell majd kifizetni a támogatásokat. Most, első körben 120 milliárd forintra írtak ki pályázatot, ám a kormány szinte csak olyan területen hírdetett meg programot, amely biztosan átmegy majd a szűrőn.
A sietségnek is van oka: ahhoz, hogy a két uniós költségvetési időszak ne hozzon túl hosszú visszaesést a beruházásokban (az előző már lejárt, az újnak még nincsenek kész pályázatai) mielőbb ki kell írni a tendereket. Így volt ez hét éve is, akkor is gyors ütemben, saját kockázatra írta ki az első pályázatokat a kormány.
Most nagyobb gondot jelenthet azonban, hogy a pályázati feltételek nem teljesen világosak. A kiírások általános tájékoztatójában ugyanis egyelőre nem tudják megnevezni azt a végrehajtási rendeletet, ami alapján a projekteket ki lehetne írni, a pályázatokról dönteni lehetne. Az alapvető jogszabályokat felsoroló részben azt írják, hogy a pályázóknak „a 2014–2020 programozási időszakban egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló, később kihirdetendő kormányrendelet (eljárási rendelet)” szabályainak kell megfelelniük. Vagyis: úgy írták ki a pályázatokat, hogy a rendelet még nincsen kész.


