A Dunapack nyíregyházi gyára 2,7 millió euórért (körülbelül 820 millió forintért vásárol célgépet Galambos Attila ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint.
A 4,5 méter munkaszélességű flexografikus nyomdagép három színnyomással készíthető majd papírdoboz. A berendezés 18 kamionnal érkezik majd Nyíregyházára Olaszországból, összeszerelésével várhatóan november elejére végeznek, ezután a hónap végéig tart a próbaüzem.
Január közepétől már teljes kapacitással szeretnék működtetni a gépet.
Az osztrák Prinzhorn csoporthoz tartozó, kétszáz dolgozót foglalkoztató, hullámpapír lemezeket és dobozokat gyártó nyíregyházi üzemben 1 milliárd 716,8 millió forint értékű technológiai fejlesztést valósítanak meg 2015. január közepéig, 851 millió forint uniós támogatással. Az üzemben jelenleg évi 100 millió négyzetméter, 55 ezer tonna termék készül. A fejlesztéssel a gyártókapacitás 20 millió négyzetméterrel nő. A beruházás révén tovább bővül a gyár kínálata, ahol – az igazgató közlése szerint az országban egyedül - hétrétegű papírtermékeket is készíthetnek.
A nyíregyházi üzem árbevétele a múlt évben 12 milliárd forint volt. Az idén ennél nagyobbat várnak, jövőre pedig minden eddiginél nagyobbat, éppen az 1,7 milliárdos beruházásnak köszönhetően.