15-20 nagyobb ügyfélcsoportot venne át a GdF-től a MET
„A fogyasztók hozzájárulásával és a GVH engedélyének megszerzése után átveendő ügyfélkör meghatározó részét a mennyiség szempontjából 15-20 nagyobb ügyfélcsoport, a fogyasztói darabszáméból pedig döntően hazai kis- és középvállalkozások alkotják” – válaszoltak a társaságnál a Világgazdaságnak. Az ügylettől várt előnyökre vonatkozó kérdésünkre kapcsán azt a tájékoztatást kaptunk, hogy a MET alapvetően klasszikus árukereskedő (commodity trader), amely az angolszász típusú kereskedelmi és vállalatépítési gyakorlat szerint eleinte kevés, majd egyre több árucikkel kereskedik, folyamatosan bővítve a kört. A MET a gázpiacon indult, majd megjelent az olaj, az LNG és az LPG, egy éve pedig az áramkereskedelmi piacon is.
A MET a közelmúltban erősítette a portfólióját a szintén a GdF-től vásárolt Dunamenti Erőművel. Az ezzel kapcsolatos, első tapasztalatokat firtató kérdésünkre azt a feleletet kaptuk, hogy a MET jellemzően olyan országokban és térségekben kezd új termékkel kereskedni, ahol már más szegmensekben megvetette a lábát. Számára ezért a Dunamenti Erőmű megvásárlása a kereskedésen kívül keresett stabilitást jelentette. „Az erőműre a portfólió-optimalizálás eszközeként tekintünk vagy, ha úgy tetszik „reál-opcióként” gondolunk. Az áramdivízió eddig sikeresen menedzselte az eszköz-alapú trading-et közvetlenül a Dunamenti megvásárlása után” – áll a válaszban.
özleménye szerint a MET a GdF Suez által e nyáron kiírt, meghívásos pályázaton nyerte el a portfóliót, amely a hazai árampiac 0,5 százalékát teszi.
A MET csoport nyolc európai országban van jelen.


