Színt vallott a BTel
Közleményében elismerte a Business Telekom Nyrt., hogy saját likviditási problémái miatt akadozott szerdán a szolgáltatása, konkrétan azonban most sem írta le, csak utalt rá, hogy nem fizette ki az áramszolgáltatóját.
A közlemény kiadására az MNB, mint a társaság felettes hatósága kötelezte. A közleményben a BTel leírja, hogy szolgáltatása 2014. november 11-én 19:00 órától szünetelt a központi kiszolgálást biztosító rendszerek áramellátási problémája miatt. A szerverek védelme és a károk elkerülésére a társaság ütemezetten leállította a rendszert arra az időre, amíg a probléma el nem hárult, vagyis másnap 17.00 óráig. Ekkortól a társaság teljes országos hálózata, valamint szolgáltatásai ismét elérhetővé váltak, és minden ügyfél számára problémamentesen működnek. A 22 órás leállás alatt szünetelt az ügyfélszolgálat, a központi levelezés és telefonos ügyfélszolgálat elérhetősége is.
Az esetet az BTel azzal magyarázta, hogy az elmúlt időszakban jelentkezett likviditási problémái miatt a szállítói, partneri kapcsolatai több ponton kárt szenvedtek. Bár az 2014. október 31-i alaptőke-emeléssel stabilizálódott a pénzügyi helyzete, de újra kellett tárgyalnia például a kiszolgálást érintő szerződést is. Módosult a pénzügyi teljesítés átfutási ideje, amit a társaság „a lehetőségeihez mérten gyorsan és hatékonyan kezelte le.”


