Újabb elővárosi villamos motorvonatok nyílt közbeszerzési eljárását kívánja 2015 első negyedében lebonyolítani a MÁV-Start. A 6+15 szerelvény kocsijainak akadálymenteseknek, legalább 200 ülőhelyeseknek, legalább 50 százalékban alacsonypadlósaknak, és óránként 160 kilométer megtételére képeseknek kell lenniük.
E fő elvárásoknak sok gyártó megfelelhet, a szállítási határidő azonban szorosnak ígérkezik. A Start közleménye szerint ugyanis az első hat szerelvény már a jövő évben megérkezhet, és az év végéig forgalomba állhat, de az összes új vonatot üzembe kell helyezni legkésőbb 2017 elejétől. Ha a jövő évi szállítás a kiírásában már elvárásként jelenik meg, akkor azon szállítók az esélyesebbek, amelyeknek épp van raktáron (például másoknak az időarányosnál előbb legyártott) néhány szerelvénye, vagy közel szabadok a kapacitásaik. Az átlagosnál jobbak a svájci Stadler lehetőségei is, mert az általa a magyar sínekre készített Flirt vonatoknak már van 2017. június 30-ig érvényes típusengedélyük, vagyis a Stadlernek ennyivel egyszerűbb és gyorsabb az engedélyeztetés. Vélhetőleg erre alapozva kockáztathatta meg 2013-ban egyedüliként, hogy adjon be ajánlatot a MÁV és a GYSEV közös tenderén, a rövid szállítási idő ellenére is. (Az akkori rövid határidőt az indokolta, hogy 2015 december 31-ig az ügylettel kapcsolatos összes számlát ki kell állítani a finanszírozást biztosító uniós ciklus zárulása miatt. )
Dunai Zoltán, a Stadler magyarországi országigazgatója a feltételezett előnyök ellenére is óvatosan fogalmazott lapunknak: „érdeklődünk a lehetőség iránt, de sok múlik a kiírás részletein is”. Egyelőre kivárnak a széles referenciával rendelkező Alstomál is. Válaszuk szerint szakértőik egyelőre vizsgálják a tenderen való részvétel lehetőségét.
Az óvatosság jogos, hiszen a rövid határidőn túl rejthetnek csapdákat a kiírás részletei is, például jól szűrhetők a pályázók a referencia-elvárásokkal.
A beszerzés költségeit hat motorvonatnál a KOP, a további tizenötnél az IKOP forrásai fedezhetik. Több szakmai forrásunk furcsállta, hogy míg az elővárosi vasúti közlekedés megújulása folyamatos, a 3-as metró életveszélyes állapotú kocsijainak cseréje nincs pénz, csak a felújítására.
A Start néhány (viszonylag) új motorvonat-flottája 10 Siemens gyártmányú Desiro dízel szerelvényből, 60 FLIRT-ből és 10 Bombardier gyártmányú Talentből áll. Folyamatban van további 42 FLIRT gyártása.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.