BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagygyűlést, figyelmeztető akciót szerveznének az egészségügyiek

Életpályamodellt, garantált kezdő szakorvosi minimálbért ígér erre az évre az egészségügyi kormányzat, és elvileg a háziorvosok zsebében is több maradhat, az érdekvédelmi szervezetek mégis fontosnak tartják, hogy arra is felkészüljenek, ha mindez nem, vagy csak részben valósulna meg.

Az orvosokat képviselő érdekvédelmi szervezetek, élükön az elmúlt évek béremeléseit sikeresen kiharcoló Magyar Rezidens Szövetséggel, már novemberben országos fórumsorozatot kezdett, hogy feltérképezze a doktorok igényeit, illetve hogy ők meddig mennének el, ha a tárgyalásos technikák kudarcot vallanának. Dénes Tamás, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke a Délmagyarország beszámolója szerint ismertetette a „2 óra türelem az életedért” akció tervét, amelynek lényege, hogy egy meghatározott napon reggel 8 és 10 óra között nem lenne betegellátás. Ha pedig követeléseiket ez után sem teljesítik, a kétórás figyelemfelhívó akció időtartamát félévente egy órával növelnék.

Dénes Tamás lapunknak nyilatkozva emlékeztetett: 2015-re azt a 275 ezer forintos kezdő szakorvosi bér a minimumelvárásuk. Ma ennyit keres egy rezidens az ösztöndíjakkal és hiányszakmás pótlékokkal együtt, mivel az ösztöndíjak havonta nettó 100, illetve 200 ezer forint juttatást jelentenek a fizetésen felül. Az első jelentősebb számú ösztöndíjas 2016-ban megszerzi a szakvizsgáját, és ha addig nem rendezik az orvosok bérét, az ő jövedelmük jelentősen csökkenni fog. Ha viszont – körülbelül 15 ezer orvossal számolva – minden érintett megkapná a 275 ezer forintos kezdő bért, az járulékok nélkül is körülbelül 20 milliárd forintba kerülne. E nélkül viszont a szakorvos-jelöltek itthon tartását célzó ösztöndíj-program meghirdetett kiterjesztése csupán „csali, csapda” – fogalmazott.

Zombor Gábor egészségügyi államtitkár a lapunknak adott interjújában reálisnak nevezte a követelést, mint mondta: az állami ösztöndíj programban részt vevő kezdő szakorvosoknak 270-280 ezer forint közötti nettó bért garantálnának. Jelenleg 900 millió forint van elkülönítve központi ösztöndíjakra, amelyekre a napokban elfogadott egészségügyi salátatörvény szerint az év közepétől csak közintézményben dolgozó szakorvos-jelöltek pályázhatnak.

Az egészségügyi életpályamodellek – köztük a szakdolgozóknak szóló – kidolgozását 2015 júliusára ígéri az az államtitkárság. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke az eLitMed portálnak úgy nyilatkozott: felmerült, hogy a három évvel ezelőtti mintájára ismét nagygyűlést szerveznek követeléseik nyomatékosítására, hiszen 2011-ben is a MESZK rendezvényétt követően indultak meg az érdemi tárgyalások a bérek rendezéséről.

Nem maradnak itt

Ez év szeptemberéig másfélezer orvos és nővér kérte ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági igazolást, ami gyakorlatilag megegyezik a tavaly ilyenkor regisztrált adatokkal. A fiatalokat az ösztöndíj-programokkal sem sikerült maradásra bírnia a kormánynak: a tavalyi 405-tel szemben idén szeptemberig már 558 harminc év alatti döntött a távozás mellett. Az év első háromnegyed évében a tavalyi esztendő azonos időszakához képest majdnem 25 százalékkal nőtt a külföldre távozott, 25 és 29 év közötti, szakvizsga előtt álló vagy már éppen szakvizsgázott orvosok és fogorvosok száma: 285-ről 352-re.


Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.