BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kútba esett a Smederevói Acélmű privatizációja

Valamennyi szerb napilap közli, hogy összeomlottak a tárgyalások az USA-beli Esmark és szerb kormány között a Smederevói Acélmű privatizációjáról.

A 2014-ben 120 millió, 2015 januárjában pedig 7 millió dollár veszteséggel termelő üzem többségi tulajdona eladásának feltételéül szerb részről az aláírási jog átmeneti, kilenc hónapra szóló fenntartását, a nyersanyag beszerzés fölötti ellenőrzést, elsősorban azonban előzetes pénzügyi garanciát szabtak.

Vucsics szerb kormányfő szerint most életbe lép a B-terv: megállapodást kötnek az üzem menedzsereivel a termelés folytatásának, sőt, növelésének feltételeiről.  A szaksajtó szerint a privatizációt legkorábban egy-két év múlva kísérelik meg újra,  bár a miniszterelnök még ezt sem helyezte kilátásba.

Az ügynek azért van különös jelentősége, mert nyilvánvaló, hogy az acélmű, csak komoly állami támogatással maradhat talpon, márpedig Szerbia az EU Bizottsággal szemben kötelezettséget vállat az ilyen támogatások gyors csökkentéséére, illetve felszámolására. Ez egyébként a 2014 végén, az IMF-fel a tervek szerint február 23-án aláírandó, mintegy egy milliárd dolláros, három évre szóló készenlétihitel-megállapodás feltételei közt is szerepel. (E megállapodás többek közt az államadósságnak már 2016-ban megkezdődő „jelentős csökkentését” és a GDP arányos költségvetési deficit 4,25 százalékra történő mérséklését is előirányozza). A kormányfő kijelentette, hogy az acélmű privatizációjának kudarca nem akadályozza sem az EU-val, sem a Valutaalappal folytatott együttműködést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.