BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már 150 szoftverfejlesztőt vett fel a GE Healthcare Budapesten

Jól halad a General Electric Healthcare üzletágának első európai ipari internet fejlesztőközpontjának bővítése a fővárosban. A tavaly kezdődött program már 150 Java-fejlesztő mérnöknek ad munkát, három év múlva pedig számuk el fogja érni a 180 főt. Amint Vámos Tamás, a GE Healthcare üzletágának decemberben kinevezett ügyvezető igazgatója elmondta, az ipari internet nem más, mint a gépek magas szintű összekapcsolódása, adatfolyamok létrehozása és elérése bárhonnan, bármikor. Tehát az a cél, hogy egy egységes rendszerhez csatlakozzanak például a CT és az MRI berendezések, a mammográfok, így egy központi adatbázisból azonnal elérhetők lehetnek a beteg különböző leletei, amelyekből egy program segítségével időben ki lehet mutatni a betegséget. Magyarország a GDP 7 százalékát fordítja az egészségügyre, ami az uniós átlag alatti szint, ráadásul sokszor még ezt a pénzt is megkésve elkezdett kezelésekre költjük – emelte ki Vámos Tamás.

A General Electric az ipari internet programra összesen 3 milliárd dollárt fordít szerte a világon. Elsőként létrehoztak egy közel ezer fős szoftverközpontot az amerikai Szilícium-völgyben. A GE Healthcare üzletága pedig egyszerre három szoftverközpont kialakításáról döntött: egyet a San Ramon-i bázisra támaszkodva a Szilícium-völgyben, egyet az indiai Bangalore-ban és egyet Budapesten hoznak létre. A magyarországi leányvállalatnál szinte kezdettől fogva a szoftverfejlesztésre koncentráltak, és orvosi képfeldolgozó, termékfejlesztő kompetencia-központot alakítottak ki. A több mint 11 milliárd forintos projektet a magyar állam hatmilliárd forinttal támogatja.

A GE-csoport összesen 12 gyárral, három K+F központtal, három regionális üzleti központtal rendelkezik hazánkban és 13 500 embernek ad munkát. A csoport termelésének 99 százalékát exportálja, amelynek értéke az elmúlt évben elérte a 6,5 milliárd dollárt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.