Megkezdték Paks II. környezetvédelmi enegedélyeztetését
Paks II. ,,mennyiségileg és minőségileg" egy új szakaszba lépett azzal, hogy a két új blokk építésének engedélyeztetése megkezdődött - jelentette be Aszódi Attila, a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős kormánybiztos kedden Kalocsán, az első közmeghallgatás helyszínén tartott sajtótájékoztatón.
Aszódi Attila arra is kitért, hogy az engedélyeztetési eljárás hazai és nemzetközi szakaszból áll.
A nemzetközi szakaszban 30 európai ország kapta meg a környezetvédelmi hatástanulmány dokumentációját, ebből 10 jelezte, hogy részt szeretne venni a környezetvédelmi hatósági eljárásban - tette hozzá.