Fokozódik a feszültség Keleten: Oroszország nukleáris fegyvereket szállít a szövetséges országba
A minisztérium tájékoztatása szerint a nukleáris erők gyakorlatának részeként „különleges lőszereket” juttattak el egy rakétadandár belaruszi állásterületén kialakított ideiglenes tárolókba. Az orosz közlés alapján a Belaruszban állomásozó rakétaegység azt gyakorolja, hogyan kell átvenni az Iszkander–M mobil harcászati rakétarendszerhez tartozó nukleáris tölteteket, miként kell azokat a hordozójárművekre felrakni, majd rejtetten kijutni a kijelölt indítási körzetbe.

Nukleáris töltetek orosz módra
Az Iszkander–M, amelyet a NATO SS–26 Stone néven tart nyilván, a szovjet Scud-rendszerek utódjaként szolgáló mobil, irányított rakétarendszer. Rakétái legfeljebb 500 kilométeres hatótávolságúak, és hagyományos, valamint nukleáris robbanófej hordozására is alkalmasak. A rendszer katonai jelentőségét az adja, hogy Belaruszból és az orosz kalinyingrádi exklávéból
több NATO-tagállam is elérhető vele.
A mostani gyakorlat mérete is figyelemre méltó. A Reuters beszámolói szerint az orosz nukleáris erők háromnapos manőverében mintegy 64 ezer katona, több mint 200 rakétaindító, 140 repülőgép, 73 hadihajó és 13 tengeralattjáró vesz részt. Az orosz fél szerint a cél a nukleáris erők magasabb készültségi szintre emelésének begyakorlása, „agressziós fenyegetés” esetére.
Legjobb védekezés a támadás
Védelmi jellegű gyakorlatként mutatja be a műveletet, és azzal érvel, hogy a nukleáris elrettentés az ország biztonságának része. Vlagyimir Putyin orosz elnök az ukrajnai háború kezdete óta többször is emlékeztette a Nyugatot Oroszország nukleáris képességeire, miközben arra figyelmeztetett, hogy a Kijevnek nyújtott katonai támogatásnak szerinte nem szabad közvetlen orosz–NATO-konfrontációhoz vezetnie.
A NATO keleti tagállamai feszült figyelemmel kísérik, ahogy Belarusz orosz nukleáris fegyvereket fogad be, miközben közvetlenül határos
- Lengyelországgal,
- Litvániával,
- Lettországgal
- és Ukrajnával.
Belarusz hivatalosan azt közölte, hogy a gyakorlat nem irányul egyetlen konkrét ország ellen sem, a nukleáris fegyverek feletti ellenőrzés pedig Oroszországnál marad.





