Megérezték a magyarok a védett üzemanyagár ízét
Márciusban a tavaly márciusinál mintegy 20 százalékkal több üzemanyag fogyott a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tagvállalatainak töltőállomásainál, és az áprilisi számok is hasonlóan kedvezőnek ígérkeznek. Az autósok döntő része nem kényszerül spórolni, sőt, könnyen nyúl a töltőpisztolyhoz. Mellesleg nőtt a forgalom a nem védett áras, azaz a szabadpiaci szegmensben is, amely az országos forgalom mintegy 10 százalékát teszi ki.

Az adatokat a MÁSZ főtitkára közölte a Világgazdasággal. Grád Ottót elsősorban arról kérdezte lapunk, hogy milyen üzemanyag-ellátásra számítsunk, ha a védett ár még él, de a biztonsági készlet már kifogy, vagy már nem használhatnak belőle további tételekhez a nagykereskedők. Válaszának ismertetése előtt azonban érdemes felidézni, milyen körülmények között jelent meg a védett üzemanyagár a hazai felhasználók döntő része számára!
- Három hónapon át nem érkezett orosz kőolaj a Barátság vezetéken – ellátási probléma fenyegetett.
- A Mol százhalombattai finomítójában történt tűz miatt csökkent a létesítmény kapacitása – szűkült a késztermék kínálata.
- Időközben elakadt az olajszállítás a Hormuzi-szoroson – szűkült az olajkínálat, drágult az olaj.
- Magyarországon országgyűlési választás közeledett – sokak szerint ez is magyarázta a felhasználóknak kedvező intézkedést.
Az olaj jön
Fizikailag úgy tűnik, hogy rendben érkezik Magyarországra annyi kőolaj, amennyit a Mol százhalombattai finomítója fel tud dolgozni.
Grád Ottónak nincs arról információja, hogy bármi gond lenne az orosz olaj importjával. Rendben működik a Barátság és az Adria-kőolajvezeték is. Azonban csökkentett mennyiségről van szó, mert a tavalyi tűz miatt a finomító várhatóan még az idei harmadik negyedévig is csak mintegy 60 százalékos kapacitáson tud termelni. Az így előállított üzemanyag valószínűleg nem lesz elég, szükség lesz az importra is. Növeli az importigényt a felhasználás említett, tavaszi növekedése is.
Mennyibe kerül a védett ár rendszere?
A kereskedők arra panaszkodnak, hogy veszítenek azon, ha piaci áron kénytelenek vásárolni, és hatóságin eladni. Ám nem mindenki vásárol a piacról. A biztonsági üzemanyagkészlet tulajdonosa, a Magyar Szénhidrogén-készletező Szövetség (MSZKSZ) pedig olyan áron köteles kiszolgálni a hozzá forduló vevőket, amely mellett azoknak a védett áras értékesítés mellett is keletkezik árrésük. Igaz, a kereskedők csak olyan arányban vásárolhatnak az MSZKSZ-től, amilyen arányban előzőleg hozzájárultak a biztonsági készlet felöltéséhez, az pedig piaci áron történt. És nem is spájzolhat bárki: az MSZKSZ készleteit a szövetség készletezésre kötelezett tagvállalatai, azaz olajcégek és nagykereskedők töltik fel.
Kézenfekvő továbbá, hogy a saját töltőállomásokkal rendelkező nagykereskedők elsősorban a saját benzinkútjaikat látják el, míg a rajtuk kívüli, kisebb tőkeerejű, úgynevezett fehér kutaknak a biztonsági készlet maradéka, illetve a szabadpiaci beszerzés jut. Az ő veszteségük tehát közvetlenül garantált, a nagyobbaké kívülről nehezebben átlátható.Valamelyest így is körülírható, hogy mennyibe kerül a védett ár rendszerének fenntartása. Minden egyes üzemanyag-forgalmazónak annyiba,
- amennyi számára a biztonsági készlet feltöltésének és az onnan vételezett üzemanyag árának a különbözete,
- plusz amennyit akkor bukik, amikor a benzinkútjainak eleve a szabadpiacról vásárol, majd hatósági áron értékesít.
Céges szinten sok múlik tehát azon, hogy az adott kiskereskedő által eladott üzemanyag milyen aránya származik a biztonsági készletből, és milyen a szabadpiacról. A rendszer országos szintű „ára” az egyes forgalmazóknál jelentkező mínuszok összege.
A Molt egyelőre nem vágta a földhöz a védett ár. Igaz, a társaság 2026 első három hónapjában mindössze mintegy 20 napig működött a védett ár rendszerében. Erről azt írja a csoport első negyedéves üzleti beszámolója, hogy az üzemanyagárrések csökkentek a tavalyihoz képest, mivel márciusban a legtöbb piacon árszabályozást vezettek be. (Vagyis csökkentek, de nem lettek negatívak.) Ugyanakkor az országban több helyen találkozhatunk olyan, kisebb benzinkutakkal, amelyek nem üzemelnek, a kiírt tájékoztatás szerint azért nem, mert nem kaptak benzint és dízelt.
Összességében azonban alapozhatott a védett ár rendszerét bevezető, majd az azt fenntartó új kormány is arra, hogy az üzemanyag-forgalmazók túlélik a jelenlegi hatósági árat.
Túlélték a több mint egy évig, az energiaválság miatt bevezetett üzemanyagárstopot is 2021. november 15. és 2022. december 6. között, a mostani védett ár pedig csak bő két hónapja él.
A 2021-es ársapkát ellátásbiztonsági problémák és a készletek csökkenése miatt kellett eltörölni. E téren most sem állunk túl jól.
A kínálat azonban most sem bőséges
A piaci áron történő beszerzést, egyben a biztonsági készletek pótlását azonban megnehezíti és megdrágítja a szűkös világpiaci kínálat. Ennek fő oka az, hogy az Egyesült Államok által megtámadott Irán nem engedi át a tartályhajókat a Hormuzi-szoroson. Ígérete szerint majd átengedi, ha vége lesz a háborúnak. Bár a Bloomberg meg nem erősített, tegnapi híre szerint a NATO mérlegeli, hogy támogatást nyújtson a Hormuzi-szoroson áthaladó kereskedelmi hajóknak, ha júliusig nem normalizálódik a szállítás helyzete, erre egyelőre nem alapozhat a magyar ellátás.
A Világgazdaság megkérdezte a Molt, hogy a védett ár fennmaradása és a napokban felszabadított biztonsági készlet elapadása esetén hogyan, milyen forrásból tudja ellátni üzemanyaggal a magyar piacot. Amint megkaptuk a választ, közzétesszük. A Barátság és az Adria-vezetékek olajára feltehetően továbbra is számíthat az olajtársaság.
Drága a benzin vagy nem? Kockán a népszerűség
Az támasztja alá, hogy a védett árat az előző kormány részbeni politikai megfontolásból (a választások előtt) vezette be, hogy most sokkal alacsonyabb piaci ár mellett intézkedett, mint az ársapka elrendelése idején. Mint egy korábbi cikkében a Világgazdaság kimutatta, a 2021 novemberében bevezetett literenként 480 forintos hatósági ár a Központi Statisztikai Hivatal inflációs adatai alapján 2026 márciusára inflációval korrigálva közel 805 forintnak felelt volna meg. Ennél jelenleg a Holtankoljak által közölt 691 forintos átlagos literenkénti benzinár is alacsonyabb. A jelenlegi piaci árak elviselhetősége mellett szól továbbá, hogy márciusban még a szabadpiaci forgalom is nőtt a MÁSZ tagvállalatainál. Ugyanakkor a védett ár kapcsán most az új kormány kényszerül politikai mérlegelésre: aligha tesz jót a népszerűségének egy felhasználóknak kedvező intézkedés visszavonása. Ám egyre több jel utal arra, hogy e téren lépni fog részben a gazdasági szereplők érdekei, részben az ellátásbiztonság miatt. Pont, ami miatt az előző kormány is kénytelen volt megszüntetni az ársapkát.


