Cégvilág

Vonzóbbak a magyar filmstúdiók

Az etyeki Korda filmstúdióban a 25 százalékos adókedvezménynek köszönhetően megszaporodott a nemzetközi érdeklődések száma. Igaz, az állam a kedvezményt is ki kellett pótolja.

Befejeződött a The Martian című sci-fi film forgatása az etyeki Korda filmstúdióban. Ridley Scott irányításával és Matt Damon főszereplésével még tavaly decemberben kezdődött a film forgatása, így három hónapig 100 százalékos volt a stúdió kihasználtsága. Az előkészületek viszont már augusztustól tartottak. Jelenleg már pakol a stáb. Ez a film volt az első produkció, amely részben amiatt választotta Magyarországot, mert a teljes költségvetésének 20 százalékáról 25 százalékára emelkedett az az összeg, amit a támogatóktól kaphatnak – mondta a Világgazdaságnak Balázs Gergely értékesítési vezető. Szerinte ez egyértelműen versenyelőnyt jelent a környező országokkal szemben, hiszen a produkciók alapvetően négy tényező alapján választanak forgatási helyszínt: stúdió, adókedvezmények, helyi filmes szakértelem és változatos magyar helyszínek. Úgy látja, hogy egyértelműen növekedett a nemzetközi érdeklődés, már a The Martian után is van fix forgatásuk, de megszaporodott a ceruzás, tehát a még nem végleges foglalások száma. Ugyanakkor a filmiparban nem lehet hosszú távra tervezni és a hazai stúdiók többségének hatalmas hiteltartozása van.

Már 2004 óta létezik a filmszakmai adókedvezmény intézménye, ami a magyarországi filmforgatások költései alapján korábban 20, jelenleg 25 százalékos visszatérítést jelent a produkciók számára, ennek forrása a cégek által erre a célra befizetett társasági adóból származik. Azért nevezik visszatérítésnek, mert azt a produkciók kizárólag a költést követően igényelhetik vissza részletes költségellenőrzést követően. Ez a rendszer rendkívül nagy vonzerőt jelent a magyar és a külföldi filmek számára egyaránt – közölte lapunkkal a Magyar Nemzeti Filmalap. Szerintük már egyértelműen érezhető az emelés hatása, hiszen a magyar produkciós cégekhez egyre több megkeresés érkezik külföldi produkciók magyarországi forgatásának igényével. Idén nyáron és ősszel több nagy értékű amerikai és európai film magyarországi forgatását (The Last Kingdom, Lazarus, Inferno) jelentették be a Filmirodánál.

Becslések szerint több százmillió dollárt költenek el nálunk évente a filmes produkciók, a filmtörvény előtt ez az összeg csupán húsz-harminc millió dollárt tett ki. Magyarország filmgyártási költésének 80 százaléka a külföldi, nagyrészt amerikai, kisebb részt európai produkcióknak köszönhető. Kis kudarc, hogy a magánszféra nem volt eléggé lelkes szponzor, a kormánynak kellett a Filmalap letéti számlájára 3,9 milliárd forintot átcsoportosítani, hogy garantálni lehessen a külföldi filmeseknek a 25 százalékos támogatást. Közben az Andy Vajna vezette Filmalap a Szerencsejáték Zrt-től is kapott 457 millió forint extra támogatást.

Új szabályok szerint az adófelajánlás révén a filmgyártást támogató cégek a felajánlott összeg 2,5-7,5 százalékának megfelelő adókedvezményt tudnak igénybe venni: ezzel magasabb megtakarítást tudnak elérni, mintha a közvetlen támogatás után vennék igénybe az adókedvezményt, amivel legfeljebb 4,75 százalék a megtakarítás – magyarázta Békés Balázs, a Ryan amerikai adótanácsadó cég régiós vezetője.

Sokáig maradnak a stábok

A Magyar Turizmus Zrt. becslései szerint a stáboknak éves szinten legalább 100 ezer vendégéjszakát köszönhetünk, nem is beszélve a kapcsolódó turisztikai költésről. A nemzetközi piacon is hatékony reklámértékkel azonban természetesen azok a produkciók bírnak, amelyekben Magyarország nem csak forgatási helyszínt biztosít, hanem a film tényleges helyszíneként is szerepel.


etyek film
Kapcsolódó cikkek