BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Zeneüzletbe szállt be az Alibaba

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Megállapodást kötött az Alibaba és a német Bertelsmann csoporthoz tartozó BMG Music Rights, így a kínai e-kereskedelmi cég Xiami és TTPod alkalmazásain keresztül több mint 2,5 millió zeneszám lesz majd elérhető. A most létrejött egyezség jól illeszkedik az Alibaba stratégiájába, amelynek lényege, hogy meghatározó szereplője legyen az online tartalomszolgáltatási piacnak – zenei, filmes és tévés üzletággal egyaránt –, emellett a társaság vállalta azt is, hogy fellép az illegális tartalmak terjesztése ellen Kínában, illetve megvédi ott a BMG szerzői jogait.

Az Alibaba tavaly lépett tőzsdére az Egyesült Államokban, 25 milliárd dolláros, rekordmértékű részvénykibocsátással. A vállalkozás különböző e-kereskedelmi szolgáltatásainak átmenő forgalma tavaly az utolsó negyedévben már 127 milliárd dollár volt, ami felével haladta meg a 2013 hasonló időszakában elért eredményt. A kínai cég gyorsan bővíti portfólióját: a közelmúltban többek között egy okostelefongyártó vállalatban is részesedést szereztek.

A digitális zenei jogok forgalmazásával foglalkozó BMG Music Rights már nagyjából egy évvel ezelőtt egyértelművé tette, hogy stratégiai fontosságúnak tekinti a terjeszkedést Kína piacán.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.