BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyon erősen kezdte az évet a Richter

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az elemzői várakozásoknál jóval erősebb negyedévről számolt be a Richter Gedeon Nyrt. tegnap megjelent első negyedéves gyorsjelentésében: igaz, a 15 milliárd forintos, a tavalyit 61 százalékkkal meghaladó adózott eredményt egy egyszeri tétel is segítette. A délelőtti sajtótájékoztatón aztán Bogsch Erik vezérigazgató elmondta, hogy ez a tétel csak 1-2 millió euró volt, vagyis a javulás oroszlánrésze a rendes tevékenységből jött össze. A részvényárfolyam ennek megfelelően csaknem három százalékot emelkedett és 4600 forinton zárt.

Bogsch Erik értékelése szerint is jól sikerült az első negyedév, de rögtön hozzátette, ebből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni. – Óva intenék mindenkit attól, hogy az eredéményeket néggyel megszorozza – mondta. Rendkívül bizonytalan ugyanis a működési környezet. A társaság fő piacai közül több helyen nagy a politikai és gazdasági bizonytalanság, másrészt az árfoyamok ingadozása is szélsőséges. És nem csak a társaság teljesítményét jelentősen befolyásoló rubelre kell gondolni, de a tavalyi 1,37-ről 1,05-ig zuhanó euró/dollár mozgása is felülírhatja a terveket. Emiatt a Richter most a szokásostól eltérően nem is módosította idei tervszámait, csupán az üzemi eredményhányadra adott az eddigi 10 százaléknál mérsékelten optimistább, 11 százalékos prognózist, valamint a bruttó fedezeti várakozását javította 59-ről 60 százalékra. Előbbi az első negyedévben ennél jóval kedvezőbb, 15,8 százalék volt.

A gyógyszercég hagyományosan legerősebb, FÁK-beli piacain csökkenő árbevételről számolt be, ezen belül Oroszországból 12 százalékka kevesebb euró folyt be, rubelben azonban 28 százalékkal nőttek az eladások. Ukrajna helyzete viszont aggasztó, a vásárlóerő jelentős csökkenéséről, gyors elszegényedégről számolt be a Richter, de az árbevétel 50 százalékos csökkenéséért a hrivnya drasztikus leértékelődése is felelős.

Kelet-Európában összességében romló teljesítményről számoltak be, a Nyugat-európai piacokon – ahol a forgalom csaknem 80 százaléka nőgyógyászati készítményekből áll – valamint az Egyesült Államokban viszont szép növekedést sikerült elérni. Az USA-ban főleg a sürgősségi fogamzásgátló eladásai pörögtek föl. Jól teljesített a Richter Latin-Amerikában és KÍnában is, a hazai eladásai pedig 15 százalékkal emelkedtek, ami a gyógyszerpiacnál nagyobb növekedést jelent. Bogsch elmondta, hogy Európában egyre több országban nehezedik nyomás a gyógyszerárakra és vezetnek be a helyi kormányzatok árcsökkentő intézkedéseket. A társaság ezért is ügyel fokozottan költségei alakulására, amit az első negyedévben is sikerült kordában tartani.

A Richter originális gyógyszerei közül a Cariprazine amerikai engedélyeztetésének van most a legnagyobb hatása az árfolyamra Bogsch szerint. A cég amerikai partnere, az Actavis szerint előfordulhat, hogy a második negyedévre várt FDA-jóváhagyás csúszik. amennyiben viszont időben megkapják az engedélyt, az új gyógyszer már az év végén megjelenhet az amerikai piacon. Európában az Esmya terápiás kiterjesztésében ért el sikereket a társaság, miután az uniós hatóságok elismerték, hogy nemcsak a méhmióma műtét előtt, hanem a helyett is alkalmazható a készítmény.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.