HÁLÓZAT Rövidesen átadják M60-as autópályának a Pécset délnyugati irányból elkerülő, az 58-as és 5826-os számú utak közötti szakaszát. Ezzel együtt három olyan gyorsforgalmi út lesz, amelyeknek a használatához nem kell e-matricát váltani az év végéig. A most megjelent rendelet szerint szintén díjmentesen használhatják a személyautók az M43-as Makó–ország határ közötti szakaszát, illetve az M85-ös autóutat. A fejlesztési tárca vezetőjének mostani döntésével az a korábbi „hagyomány” folytatódik, amely szerint a személyautó-vezetők a következő év elejéig díjmentesen közlekedhetnek az év során átadott gyorsforgalmi utakon.
Szombaton adták át az M43-as autópálya új, 23,1 kilométer hosszú szakaszát, a kétszer két sávos, burkolt leállósávos szakaszán három csomópont és tizennyolc híd épült. Az új útszakaszon két pihenő is létesült. Ez tehát az a rész, amelyre az év végéig nem kell e-matricát venni. A már korábban átadott szakaszokra viszont igen. A beruházás kivitelezője a Duna Aszfalt Kft. volt, a költsége pedig nettó 46,49 milliárd forint.
Alig egy hónapja, június 16-án átadták az M85-ös részét képező, Kóny–Győr közötti 16 kilométeres összefüggő szakaszt, amelynek része a már 2011-ben elkészült 7 kilométeres enesei elkerülő is.
Az M85–M86-os, Csornát elkerülő út átadása szeptember elejére várható. A tervek szerint az M85-ös és az M86-os további fejlesztéseivel 2016 őszére Győrtől és az M1-es autópályától Szombathelyig, 2018 tavaszára Sopronon át az országhatárig épül ki a gyorsforgalmi összeköttetés.
Az említett útszakaszokon tehát az év végéig nem kell e-matricát vásárolni, de a 3,5 tonnát meghaladó legnagyobb össztömegű tehergépjárművek számára díjkötelesek. Ezt például az M43-as esetében az is indokolja, hogy az ott haladó teherautók zöme külföldi, amelyeknek ha nem kellene fizetniük a sztrádaszakasz használatáért, nem járulnának hozzá a fenntartásához.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.