BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Két sérültje van a Richter Gedeon gyárban történt robbanásnak

A Richter Gedeon (RG) Nyrt. egyik külső munkatársa súlyosan, egy másik pedig könnyebben sérült meg, amikor egy tartály bontása közben ma tűz keletkezett a gyógyszergyár budapesti telephelyén.

A közleményben azt írták: csütörtökön reggel 8 óra után a társaság budapesti telephelyén, egy külső cég által végzett tartálybontás során tűz keletkezett. A cég saját tűzoltósága, majd a hozzájuk csatlakozó Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai "példás gyorsasággal" eloltották a tüzet.
   
Hozzátették, hogy a sérülteket a mentők kórházba vitték, a környezetet vagy az emberi egészséget veszélyeztető vegyi anyag nem került sem a levegőbe, sem pedig a talajba.
   
A baleset vizsgálatát az érintett hatóságok és a társaság illetékesei megkezdték. A baleset a Richter termelési tevékenységét nem érinti, az anyagi kár nem jelentős - tartalmazza a közlemény.
   
Korábban a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság azt közölte: robbanás történt csütörtök délelőtt a főváros X. kerületében, a Richter Gedeon Gyógyszergyár Gyömrői úti telephelyén. A munkások egy kisebb méretű tartályt bontottak, amelyben korábban metanolt tároltak. A munkálatok közben a tartály berobbant.

   
A tűzoltók ideiglenesen lezárták a területet és vízsugárral lehűtötték a baleset helyszínét. Később, a területzár feloldása után a helyszínen dolgozó 90 munkás visszatérhetett munkahelyére.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.