Eurostat Lassabban nőttek a fogyasztói árak az euróövezetben a nyár végén, mint ahogy az Eurostat előzetes adatai mutatták. Az statisztikai hivatala szerint csak 0,1 százalékkal nőttek az árak a korábban közölt 0,2 helyett az eurózónában. Az hónapok óta nulla százalék közelében mozog, ami már kedvezőnek mondható az év elején mért áresések után. Az infláció emelkedését elsősorban az olajárak újrakezdődött zuhanása akadályozta meg.

Ha a következő hónapokban továbbra sem vesz érdemi lendületet az infláció, vagy esetleg az olajárak esésének tovagyűrűző (másodkörös) hatása lenne, vagyis átterjedne más termékekre és szolgáltatásokra is az árcsökkenés, akkor az Európai Központi Banknak újabb monetáris élénkítést kellene bevezetnie. Az EKB fél ével ezelőtt indította el a havi 60 milliárd eurós mennyiségi lazítási programját a 2 százalékos inflációs céljának elérése érdekében, és azért, hogy életet leheljen az euróövezet gazdaságába.

Már nemcsak az elemzők, hanem az EKB tisztviselői is felvetik, hogy további lépéseket tehet a jegybank. Az inflációs cél elérésének érdekében az EKB meglenne a lehetősége a mennyiségi enyhítés keretösszegének növelésére, mivel annak összege messze elmarad más jegybankok hasonló programjaitól – mondta Vítor Constâncio. A jegybank alelnöke a Reutersnek adott interjújában kiemelte: az euróövezeti infláció a következő hónapokban ismét negatív értékeket vehet fel, ezért az EKB-nak fel kell készülnie a program kereteinek és időtartamának kiterjesztésére.