BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már a ruha a sláger a neten

A legtöbb magyar online vásárló már valamilyen ruházati terméket keres a webáruházakban – mondta el Kis Gergely, az eNet partnere. A szakember az Internet Hungary konferencián tartott előadásában jelezte, hogy az idei adatok alapján már egy százalékkal többen vannak azok, akik ezt a kategóriát keresik az online boltokban, mint akik szórakoztatóelektronikai eszközök után kutatnak.

Ez az adat is jól jelzi, hogy jelenleg a ruházati cikkek számítanak a leggyorsabban növekvő szegmensnek az elektronikus kereskedelemben, tavaly például csak Magyarországon 15 milliárd forint értékben vásároltak belőlük a világhálón. Európában 2014-ben az előző évhez képest 18 százalékkal nőtt az ilyen termékek forgalma, míg itthon 27 százalékos volt a fejlődés – közölte Kis Gergely. A szakember kitért arra is, hogy a webáruházak működtetőinek kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a mobileszközökről történő vásárlás támogatására, az előrejelzések alapján ugyanis jelentős mértékben megnő ezen csatorna részesedése a forgalomból. Az online vásárlások 43 százaléka 2019-re valamilyen mobilkészülékről történik majd, míg az értéket tekintve 41 százalékos lesz a platform részesedése.

Az internetes értékesítés komoly lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozásoknak a terjeszkedésre, a rendelkezésre álló adatok szerint azonban a hazai cégek egyelőre kevésbé éltek ezzel a lehetőséggel. A magyar kkv-k forgalmának 6,6 százaléka származik az e-kereskedelemből, míg európai uniós szinten ez az arány 8,8 százalék – mondta el Nagy-Rothengass Márta, az Euró­pai Bizottság osztályvezetője.

Még nagyobb a leszakadás, ha azt vizsgáljuk, hogy az online forgalom mekkora része származik a határon túlról. Míg az uniós átlag ebben a mutatóban 15 százalék, addig a hazai kkv-knál mindössze 9,8 százalék. Lényegesen kedvezőbb a helyzet a nagyvállalatok esetében, amelyek értékesítésének 32 százalékát adja a netes csatorna, ez 10 százalékponttal több, mint az uniós átlag. Az Európai Unióban tavaly 317,9 milliárd euró volt a teljes on­line kiskereskedelmi forgalom.

A hazai webáruházak mindössze 15 százaléka többnyelvű, ami korlátozza a nemzetközi terjeszkedési lehetőségeiket. Igaz, az európai fogyasztók sem túlságosan nyitottak a külföldi webshopok iránt, Nagy-Rothengass Márta szerint csak 12 százalékuk hajlandó idegen nyelvű online áruházban vásárolni.

Az Európai Bizottság egyik kiemelt célkitűzése az egységes digitális piac megteremtése, a szolgáltatók és a felhasználók számára egyaránt egyenlő feltételek biztosítása, illetve az akadálymentes e-kereskedelem megteremtése – hangsúlyozta a szervezet osztályvezetője. Ennek érdekében harmonizálni kell az EU-ban az e-kereskedelemre vonatkozó szabályokat, és a kulturális termékekkel kereskedők esetében meg kell szüntetni az indokolatlan területalapú korlátozást. Emellett változtatni kell a csomagküldő szolgáltatók átláthatatlan árazásán – tette hozzá Nagy-Rothengass Márta.

Bárki szkennelhet a Tescóban

Mától új szolgáltatást vezet be Magyarországon a Tesco „scan as you shop” néven, a szolgáltatás egyelőre a cég budaörsi áruházában lesz elérhető – mondta el Orosz András, a társaság országos marketingvezetője az Internet Hungaryn. A konstrukció lényege, hogy az üzletbe kihelyezett készülékekkel a vásárlók leolvashatják azon termékek vonalkódját, amelyeket meg akarnak venni, több árucikk esetén a darabszámot is megadhatják, az eszköz pedig összesíti a vásárlás értékét. Ez alapján történik a fizetés, a megvett termékeket pedig a Tesco kiszállítja.


Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.