Fejleszt és felvásárol a Roche
Mellrák elleni gyógyszereinek - Perjeta és Kadcyla – köszönhetően növelte forgalmát a svájci Roche, s a trend a vállalat illetékesei szerint 2017-ig biztosan kitart. A Perjeta forgalma 66, a Kadcyláe pedig 57 százalékkal nőtt az első kilenc hónap adatai alapján. Ez messze meghaladja a cég teljes értékesítésének két százalékos bővülési ütemét.
A vállalat 35,53 milliárd frankos bevételt ért el, ebből a két említett gyógyszer 1,6 milliárddal vette ki a részét. Daniel O''Day, a Roche gyógyszerértékesítési vezetője szerint ez csak a kezdet, a következő években a felfutás folytatódik. A Roche eközben folyamatos figyelemmel követi az egyes cégfelvásárlási lehetőségeket, és elsősorban a kis és közepes méretű, innovatív termékekkel rendelkező célpontokban gondolkozik – ezt Severin Schwan vezérigazgató ismerte el a telefonos tájékoztatóján.
Hozzátette: nagy erőkkel dolgoznak a szklerózis multiplex elleni készítményeik fejlesztésén és engedélyeztetésén. A jövő év első felében várakozásaik szerint megkapják a forgalmazáshoz szükséges engedélyeket az Egyesült Államok és Európai Unió piacára. A szklerózis multiplex hatékony kezelésére alkalmas készítmények tesztelését kiemelten kezelik a hatóságok – mondták el a Roche-nál, nem rejtve véka alá. hogy a gyógyászati siker ebben az esetben jelentős anyagi pluszbevétellel jár együtt.