Cégvilág

Jobban megközelíthető lesz a ferihegyi reptér

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérrel kapcsolatos infrastruktúra-fejlesztésnél az a legfontosabb szempont, hogy az ország legtöbb pontjáról kiszámíthatóan, megbízhatóan megközelíthető legyen, ezért is fontos az országos vasúti hálózatba való bekapcsolása – mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az Airport–metropolisz–régió című pénteki konferencián. A kormány nevesítette is a reptéri vasút fejlesztését a 2020-ig tartó uniós költségvetési ciklus pályázatai között – mondta Fónagy.

A légi közlekedés és a reptér környékének fejlesztését indokolja, hogy a gazdasági válság után a vasúti forgalom visszaállt a 2006–2007 előtti szintre, a légi közlekedés pedig négyszeres-hatszoros emelkedést mutat. A bécsi példából tanulva, Budapesten is egy olyan szárnyvonal kialakítása lehet életképes, amely visszacsatlakozik a fővonalba – mondta a „ferihegyi vasút” kapcsán Vitézy Dávid közlekedési szakértő.

A vasúti kapcsolat mellett a közúti infrastruktúra fejlesztése is szerepel a tervek között, sőt a reptéri gyorsforgalmi út rekonstrukciója 2018-ra be is fejeződhet. A beruházás költsége 9-9,5 milliárd forint körül alakulhat – mondta Szeneczey Balázs, Budapest főpolgármester-helyettese.

A főváros, Pest megye, a XVIII. kerület, Vecsés, a Budapest Airport Zrt. és a HungaroControl Zrt. még júniusban szándéknyilatkozatot írt alá a Budapest Repülőtéri Régió Klaszter megalakulásáról annak érdekében, hogy felgyorsítsák a repülőtér és térségének terület- és gazdaságfejlesztését.

Olyan térségről van szó, amely jelentős potenciállal rendelkezik, és ezt ki kell használni – mondta Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke. – Az érintett kerületeknek össze kell fésülniük a különféle fejlesztési elképzeléseket – emelte ki Ughy Attila, Budapest XVIII. kerületének polgármestere –, és el kell érniük, hogy ezek az arra legalkalmasabb helyszínen valósuljanak meg.

ferihegyi reptér
Kapcsolódó cikkek