Cégvilág

Házhoz viszik a karácsonyi vacsorát

Egyre több család ünnepi asztalára kerülnek étteremből rendelt fogások, de azoknak a száma is nő, akik étteremben karácsonyoznak. A halászlé és a töltött káposzta a sláger.

A jó éttermek forgalma kiemelkedően magas az év végi ünnepek alatt, de általában is javultak a mutatók az elmúlt években. Ugyan a karácsonyt a legtöbb család otthon tölti, de már vannak olyanok is akik étteremben jönnek össze, illetve mind többen rendelik az ünnepi menüt vagy annak egy részét profi konyháktól – mondta lapunknak Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, a La Fiesta Party Sevice ügyvezető igazgatója.

Karácsonyhoz képest szilveszterkor sokkal többen ünnepelnek vendéglátóhelyeken, ám az óév búcsúztatása is átalakult. Az utóbbi időkben az éttermek a szilveszteri menü helyett á la carte ajánlatot kínálnak a vendégeknek, és egyre kevesebb a külön megszervezett program vagy műsor, mert ezek mind nagyobb költséggel járnak, amit sok vállalkozás nem engedhet meg magának – mondta az elnök.

Az amúgy csendesebb karácsony előtti napokat komolyan felpörgetik az ünnepi ételrendelések. Ahogy Kovács László mondja, régóta jellemző, hogy a tradicionális ételeket jól bevált éttermekből szerzik be a családok. A halászlé, a töltött káposzta vagy a bejgli a hagyomány része, ezért sokan ragaszkodnak hozzájuk, ám a 20–40 éves generáció már nem tudja jól elkészíteni azokat, vagy tudná, de nem szánja rá azt a sok időt, amelyet igényelnek. Nem véletlen tehát, hogy már van olyan étterem is, ahol az étlapon csak karácsonykor szerepel a halászlé, és ilyenkor több száz liter is elfogy belőle.

A szegedi Roosevelt téri Halászcsárda, illetve a tulajdonosi körbe tartozó két további helyi étterem, valamint a Budapesten működő Szegedi Halászcsárdájuk összesen 9000 liter halászléalaplével és 4000 kiló bele való harcsa- és pontyfilével készül az ünnepekre. Emellett 500-500 kiló süllőt és pisztrángot sütnek meg egészben, vagy készítenek el a megrendelő igényei szerint – tudtuk meg. A megrendelt fogásokat már hétfőtől elvihetik a vendégek, de az igazi roham a szenteste előtti napon várható. Normál esetben egy vegyes halászlé 2600 forintba kerül a Roosevelt téri Halászcsárdában, ám aki előre megrendeli, az csak 2000 forintot fizet. Két évtizede Szegeden az egy főre jutó halfogyasztás 2,5-3 kilogramm volt, ami mostanra 10-12 kilóra emelkedett.

A budapesti Bajai Halászcsárda 15 éve vezette be a karácsonyi ételrendelés lehetőségét, s azóta évről évre több adagot ad el karácsony előtt – mondta Büki Bálint a csárda képviseletében. Főleg a törzsvendégek viszik haza a csárda ételeit karácsonyestére, de mindig jönnek új vásárlók is. Büki Bálint szerint sokan még mindig szentségtörésnek tartják, ha nem az otthoni konyhában készül a karácsonyi vacsora, ám úgy látja, az elvitellel megkönnyítik az ünnepi készülődést, hiszen egy halászlé vagy kocsonya elkészítése időt és hozzáértést igényel. Nem véletlen, hogy folyamatosan bővítik az előrendelhető ételeik körét. Karácsony előtt egy hónappal kezdik a rendelések felvételét, de a vendégek többsége az utolsó pillanatokban jelentkezik, s 85-95 százalékuk csak 24-én viszi el az ételt. A Bajai Halászcsárdában különben a bajai filézett pontyhalászlé 1990 forint, a filézett harcsahalászlé 2990 forint, de lehet rendelni rántott pontyot, fogast, harcsafilét vagy éppen kocsonyát és töltött káposztát is.

Kapj rá!

Kampányt indított Kapj rá! címmel a kormány még november végén annak érdekében, hogy több halat egyenek a magyarok. A Miniszterelnökség közleménye szerint Magyarországon az egy főre jutó éves halfogyasztás 5,2 kilogramm, ami ötöde sincs az európai uniós átlagnak. A magyarok 8,2 százaléka soha, 11 százaléka pedig évente egyszer eszik halat, halételt. A heti rendszerességgel halat fogyasztók aránya 12,6 százalék.


karácsony karácsonyi vacsora
Kapcsolódó cikkek