Cégvilág

Készülhetnek az átcímkézésre a hentesek

Az áfacsökkentés miatt olcsóbb lesz a sertéshús és az új lakás is január elsejével, de szinte biztos nem annyival, amennyivel kisebb az adó.

Szombaton már 1160 forintot kellene kérni a most 1400 forintért árult sertéskaraj kilójáért, ám továbbra is kérdés, a január elsejei áfacsökkentésből mennyit enged lenyelni a piac. A sertés ára egyébként is mérséklődik – a vágósertés kilónkénti termelői ára az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai szerint decemberben 380 forint környékén, történelmi mélységben stabilizálódott –, valójában tehát az alacsonyabb adóteher, a kisebb fogyasztói ár az értékesítést segítheti azzal, hogy lendít a keresleten. Ha ez így lesz, akkor az áfacsökkentés egy része a kereskedőknél, a feldolgozóknál és a termelőknél jelenhet meg – bevételi többletként.

A sertéshús és az új lakások áfája január elsejétől a jelenlegi 27 helyett 22 százalék lesz, aminek elvben 17,3 százalékkal kellene mérsékelnie a fogyasztói árakat. A boltok polcain és a lakások hirdetésében azonban ugyanúgy nem ekkora ármérsékléssel találkozhatunk majd, ahogyan a statisztikákban sem jelenik majd meg pontosan ez az árcsökkentés. Ennek részben az is oka, hogy nem minden lakás és nem minden sertéshús adója csökken. Az újonnan épített otthonok esetében csak a 150 négyzetméternél nem nagyobb társasházi lakások és a 300 négyzetméternél kisebb házak esetében lesz alkalmazható az ötszázalékos áfa, és csakis azoknál, ahol két évinél nem régebbi a használatbavételi engedély. Vagyis: a teljesen beragadt projekteket nem rángatja ki a csávából a csökkentés, de a nagyméretű ingatlanok esetében sem lesz ez érvényesíthető.

Az Otthon Centrum korábban úgy vélte, az áfacsökkentés jövőre 5-8 százalékos árcsökkenést generál az újlakás-piacon. A cég szerint ugyanis azért nem épült elegendő – a viszonylagosan alacsony keresletnek sem megfelelő – új lakás, mert a piac által megszabott bruttó árból a 27 százalékos áfa megfizetése után megmaradó fejlesztői bevételek olyan alacsonyak voltak, hogy nem érte meg elindítani a beruházást. Most azonban a kereslet – a háromgyerekeseknek kínált kétszer tízmilliós kormányzati támogatás miatt – emelkedhet is, miközben az alacsonyabb kulcs és a várhatóan magasabb nyereség miatt több ingatlanfejlesztés is indulhat.

A sertéshúsnál jövőre a máj, a zsírszalonna, a sertésfarok, a fej és annak részei (a fül és a nyelv), a vese, a tüdő, a szív, a velő és a láb továbbra is 27 százalékos áfával adózik majd, vagyis biztosan nem lesz olcsóbb szombaton a december 31-inél (legalábbis az áfa csökkentés miatt nem). Hasonlóan maradnak az árak a feldolgozott (és füstölt) húsoknál is. Viszont alacsonyabb lesz az ára a karajnak, a tarjának, a combnak, a lapockának, az oldalasnak és a dagadónak is, valamint minden húsos szalonnának is (utóbbi ugyanis beletartozik a csökkentett áfakörbe, csak a zsírszalonna maradt ki).

Az átárazás a nagyobb hipermarketekben aligha lesz probléma (itt egy számítógépes rutinművelet az új árak felvitele és az áfabesorolás hozzárendelése is), az eddig csak húst – tehát a 18 százalékos áfakörbe tartozó tejet-tejterméket vagy pékárut nem – árusító henteseknél azonban meg kell majd ismerkedniük az eladóknak a kétféle áfa beütésének módjával.

Ingyenes személyi

Januártól megszűnik a személyi igazolvány és lakcímkártya kiállításának illetéke, valamint annak az eljárásnak a díja is, amely a családi állapot megváltozása miatti névváltozás okán indul, az ellopott okmányokat is ingyenesen állítják ki újra, ahogy a mozgáskorlátozottak parkolási igazolványát is – emlékeztetett az MTI. Ugyancsak illetékmentesen állítják ki a jövőben a cégkivonatokat, a cégnyilvántartásban szereplő elektronikus okiratokat, de térítésmentes lesz a vállalkozói igazolvány kiadása vagy az üzlet működési engedélyével kapcsolatos eljárás is. Első alkalommal a jogosítványt is illetékmentesen kaphatja mindenki. Az adóhatósági igazolásokat is ingyenesen adják majd ki. A vállalkozásoknak a számviteli beszámolók közzétételéért nem kell a jövőben igazgatási szolgáltatási díjat fizetniük.

átcímkézés hentes
Kapcsolódó cikkek