Az Egyesült Államokban az egyes ágazatokat tekintve az elmúlt időszak leggyengébb teljesítményét messze az energiaszektor mutatta, az 52 hetes csúcsokhoz képest az árfolyamok átlagban közel 60 százalékot estek. Ez hivatalosan azt jelenti, hogy a tőzsde ezen szegmensében határozottan beköszöntött a medvepiac, ami definíció szerint a korábbi részvényárcsúcsokhoz mért legalább 20 százalékos esést jelent.
Sajnos az elkövetkező hónapokra nézve sem jók a kilátások, hiszen az olajár egyelőre nagyobb korrekciók nélkül esik, az európai irányadó olajfajta, a Brent a napokban ismét 30 dollár alá került. Legutóbb 2004-ben jártak ilyen alacsony szinten jegyzések. A legtöbb New York-i és londoni elemző szerint az olajár közel sem érte még el a mélypontot, a napokban 10-20 dolláros előrejelzésekről lehetett hallani, sőt elhangzott már a nulla dollár alatti olajár is.
A beszámolási időszak azonban leginkább a kisebb, elsősorban palaolaj kitermeléssel foglalkozó cégeknél lehet kritikus jelentőségű, ezeknek a cégeknek a többsége ugyanis az utóbbi években hatalmas adósságokat halmozott fel, a legutóbbi negyedévekben pedig már többen bevételük 40 százalékát fordították a hitelkamatok megfizetésére. Azt, hogy valójában mennyire fáj nekik az alacsony olajár, jól érzékelteti, hogy az AlixPartners tanácsadó cég elemzése szerint az észak-amerikai olaj- és gázkitermelő cégek minden héten átlagosan kétmilliárd dollárt buknak.
Az olajár esetleges további esése nagy problémákat okozhat az olajszektorban, a Wolfe Research legutóbbi tanulmánya szerint az amerikai olaj- és gázipari cégek akár harmada is csődközelbe kerülhet 2017-re. Egyeseknek a túlélés pusztán akkor lehetséges, ha 50 dollárig visszamegy az olajár.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.