Új gyárnak örülnek a gazdák
Új lehetőséget jelenthet az iparimák-termesztőknek, hogy morfingyár építésébe kezd a hazai máktermeltetés területén meghatározó Neriva Pharma Kft. Abaújszántón. Az Agrárszektor.hu a napokban arról számolt be, hogy a beruházás összértéke meghaladja az 5 milliárd forintot, az üzem éves kapacitása pedig 15 ezer tonna máktok feldolgozását teszi majd lehetővé.
„Egyelőre korai megjósolni, hogy pontosan milyen hatása lesz az új üzemnek, de a hírt mindenképpen pozitívan fogadták a termelők” – nyilatkozta a Világgazdaságnak Isztin Ferenc, a Máktermelők és Termelésszervezők Országos Szövetségének elnöke. A szakember szerint a beruházástól a termelők azt remélik, hogy újra nagyobb mennyiségben veszik át tőlük az ipari mákot, amelynek országosan is nőhet a vetésterülete. Az ipari mák kifizetődő a gazdáknak, mert aránylag jó hektáronkénti bevételt lehet vele elérni, és a viszonylag gyengébb minőségű földeken is megterem.
A rentábilis máktermesztéshez azonban biztos felvevőpiac is kell, ez az elmúlt években nem mindig állt a gazdák rendelkezésére. Hosszú évtizedekig szilárd felvásárlónak számított a tiszavasvári Alkaloida gyógyszergyár, ám a cég két éve bejelentette, hogy tevékenysége veszteséges, ezért felhagy a mák termeltetésével. Addig a vállalat szabályos integrációt tartott fenn, vetőmagot adott a szerződött gazdáknak, a mákgubókat pedig szabott áron felvásárolta.
A stabil rendszer hirtelen megszűnésével félő volt, hogy teljesen összeomlik vagy töredékére zsugorodik a nagy múltú magyar máktermesztés. Ez eleinte beigazolódni látszott, az ipari mák vetésterülete nagymértékben visszaesett. A gyógyszercég kivonulása után a bajai illetőségű Hungarobiomed Kft. vásárolta fel a termést, és a szlovákiai Galgócon lévő Saneca Pharmaceuticals gyógyszercégnek értékesítette további feldolgozásra. A Hungarobiomednek éppen a Máktermelők és Termelésszervezők Országos
Szövetsége segített felvenni a kapcsolatot a termelő gazdákkal. Így az ipari mák termesztése nem szűnt meg Magyarországon, ám a korábbi erős integrációt a szlovák vevő belépése sem tudta pótolni. A Neriva Pharma Kft. belépése új lehetőséget teremthet, még ha egyelőre nem is lehet tudni, mekkora szerepet kíván vállalni az alapanyag-termeltetésben, és milyen áron tudja tartósan felvásárolni a termést. Alapot adhat a reményeknek, hogy az egy éve alapított Neriva eddig is termeltetett mákot, amelyet külföldön értékesített. A cégnek tehát van integrációs tapasztalata, amelyhez most saját gyárat is építene. Az nem világos, hogy az üzem mikor kezdhet működni, a többmilliárdos beruházás ugyanis nem csupán tőkeigényes, hanem legalább két évet vesz igénybe.


